Hirdetés

Low budget szemle

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Független filmesek mutatkoznak be a gyergyószárhegyi fesztiválon A házi filmkészítés alapját jelentő Super8-as filmeknek állítanak emléket a muuuvi nemzetközi rövidfilmfesztiválon, amelyet augusztus 3–5. között harmadik alkalommal rendeznek meg a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban.

2007. július 12., 00:002007. július 12., 00:00

A Hallámsza Egyesület, a Betyár Animációs Stúdió, a Gyergyószárhegyi Művészeti és Alkotóközpont, valamint a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ szervezésében létrejövő fesztivál alkalmat nyújt a fiatal, független filmesek bemutatkozására. A szervezők ugyanakkor a közönséget is „kárpótolni” kívánják a fesztivállal, hiszen a gyergyószentmiklósi Mioriţa mozi bezárása óta a térségben nem működik filmszínház. „A muuuvi nemzetközi rövidfilmfesztivál továbbra is low budget fesztivál marad, és továbbra sem akar hasonlítani  a régió többi, hasonló témájú rendezvényéhez (AlterNative, film.dok)” – összegzett Balázs Áron, a fesztivál művészeti vezetője.
A műkedvelő, illetve hivatásos rövid- és animációsfilm-készítők még július 20-áig jelentkezhetnek a szemle versenyére, a wwv.muuuvi.ro honlapon. A beküldött, legtöbb 12 perces alkotásokat a Radu Vasile Igazság és Matei Branea animációsfilm-rendező, Szakáts István, az AltArt Alapítvány elnöke, Domokos Gábor író, forgatókönyvíró és Deák Dániel, a www.daazo.com társalapítója alkotta zsűri bírálja el. A nyertes filmeket ezúttal is erre az alkalomra készülő képzőművészeti alkotásokkal jutalmazzák, idén Fülöp József kézdivásárhelyi formatervezőt kérték fel a szervezők a díjak megtervezésére.
A versenyfilmeken kívül a közönség a nagyszebeni aniMOTION fesztivál legjobb filmjeiből láthat válogatást, továbbá vetítésekkel egybekötött előadásokon vehet részt. A szemle kísérőprogramjai között a Szomszédnéni Produkciós Iroda fellépése, valamint az öt meghívott Dj – Cooper, Ali Bishop, Gobbi Kilda, Planet Junk, Dj-Vasile – esti bulija szerepel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés