Hirdetés

Lovak az aradi és pécsi ablakokban

A Lovak az ablakban című bérletes előadással indul az Aradi Kamaraszínház 2009/2010-es évada hétfőn. 17 órától a József Attila-bérlettel, illetve Karinthy-diákbérlettel rendelkező nézők, 20 órától pedig azok tekinthetik meg az előadást, akik Latinovits-bérletet váltottak, emellett egy órával az előadások előtt még lehet jegyet kapni – tudatta a színház irodalmi titkársága.

Krónika

2009. szeptember 25., 10:552009. szeptember 25., 10:55

Az Aradi Kamaraszínház és a Pécsi Harmadik Színház Matei Vişniec Lovak az ablakban című darabjából színpadra vitt közös előadása mindkét színház repertoárjába bekerült, és része a Pécs 2010 – Európa Kulturális Fővárosa projekt felvezető programjának.

Matei Vişniec, a Párizsban élő román szerző magyar nyelven eddig még soha nem játszott darabjában két magyarországi, illetve egy romániai magyar színész játszik, a rendező Radu Dinulescu. Az 1956-ban született Matei Vişniec Lovak az ablakban című drámáját 1987-ben a bukaresti ősbemutató előtt egy nappal betiltották, és csak 1989 után kerülhetett Romániában színpadra.

Vişniec darabjait Európa majd minden országában és az Egyesült Államokban is játszották. A Lovak az ablakban a ionescói abszurdból kiinduló, de az abszurd drámát parodizáló, a görög színházi hagyományokhoz visszanyúló, a történelmet bagatellizáló, ironikus alkotás, a háborúról, a háborút megelőző borzalmakról, az emberi viszonyok ellehetetlenüléséről szól.

A darabban megjelenő három női figurát ugyanaz a színésznő, Bacskó Tünde, a három férfit ugyanaz a színész, Harsányi Attila játssza, a hírnök szerepében Tapasztó Ernőt láthatja a közönség, aki a magyar fordítást is elkészítette.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés