Hirdetés

Londoni ügyvédekhez fordult Bartha Ernő szobrászművész

•  Fotó: Arkhai Sculpture Park

Fotó: Arkhai Sculpture Park

Egy Londontól 30 kilométerre lévő farmra került az Időspirál című alkotás, amit az alkotó, Bartha Ernő tudta nélkül árvereztek el 2014 nyarán. Ezt a Kolozsvár melletti Magyarfenesen élő művész mondta el kedden lapunk megkeresésére, hozzátéve, hogy egyelőre nem jártak utána, pontosan kinek a tulajdonába került az alkotás, londoni ügyvédek segítségét kérték azonban, akik jelenleg az ügy körülményeit vizsgálják.

2015. november 11., 13:002015. november 11., 13:00

Mint ismeretes, a Román Kulturális Intézet (ICR) annak idején pályázaton választotta ki Bartha Ernő Nature in the City című projektjéből az Időspirál című, monumentális méretű szénaszobrot, melyet a London Pleasure Gardensben állítottak ki a 2012-es londoni kulturális olimpiára, amelyet az olimpiai játékokkal párhuzamosan szerveztek meg.

A Felhőkarcoló és a Madár című alkotásokat a Victoria parkban állították ki, nem tüntették fel azonban az alkotó nevét, sem a munkák címét. A London Pleasure Gardens ráadásul 2012-ben, még az olimpia előtt csődbe ment és bezárt, így az Időspirált sosem láthatta a célközönség.

Bartha, miután hosszas levelezése a Román Kulturális Intézettel nem vezetett eredményre, élettársával, Bács Ildikó filmrendezővel július 18-án száznapos gyalogtúrára indult: Fenesről Londonba gyalogoltak, hogy méltatlanul kezelt szénaszobrai sorsát rendezze.

„Az ICR út közben értesített, hogy a Victoria parkban szereplő két munkára felkerültek a megfelelő feliratok. Úgy látszik, 2000 kilométert kellett megtenni ahhoz, hogy ez a lépés megtörténjen, holott 3 évvel ezelőtt is feltehették volna a feliratokat\" – mondta a művész. Bartha és Bács október 27-én érkeztek meg a kimerítő út után a brit fővárosba, és másnap máris találkozót egyeztettek az ICR ottani fiókjának képviselőivel. „Az ottani igazgató inkább csak egy monológot adott elő, hajtogatta a magáét, megszólalni sem igen hagyott\" – emlékezett vissza a „szíves fogadtatásra\" Bartha Ernő.

Befejezetlen történet

Korábban egyébként Nagy Mihály Zoltánt, az ICR alelnökét is megkerestük az ügyben, aki arra hivatkozva, hogy már jóval korábban lejárt az a másfél éves időszak, amire az alkotások szerzői jogait bérbe vették, kifejtette, hogy intézetük jogi értelemben nem felelős a szénaszobrokkal azóta történtekért. Hozzátette, hogy az illetékes brit hatóságoknak kellett volna ellenőrizni az Időspirál tulajdonjogát, mielőtt árverésre bocsátották a csődöt jelentett Pleasure Gardens ingóságait.

Kérdésünkre azt is elmondta, hazaszállítás esetén a szobrok szállítási költségének biztosítása már a képzőművész feladata lenne, hiszen azért kapott közel 70 ezer lejt az intézettől, hogy a szállítást is megoldja. Ezt azonban Bartha Ernő kedden határozottan cáfolta, hiszen mint mondta, az annak idején megkötött szerződésben erről szó sem volt, a pénzt honoráriumként kapta, ráadásul az ICR-nek egyáltalán nem volt terve a „befejezésre\", vagyis, hogy mi legyen a szénaszobrokkal a hivatalos kiállítás után.

„Nekem szobrászként hatalmas lehetőség volt bemutatkozni egy olimpián három alkotással, ettől a lehetőségtől azonban megfosztottak, hiszen az Időspirált be sem mutatták az ottani közönségnek, a másik két alkotásról pedig egészen a múlt hónapig senki sem tudta, kinek a munkája\" – mondta Bartha, hozzátéve, hogy alkotóként sértették meg ezzel a hanyagsággal. „Eléggé megbántottak. Elég, ha arra gondolok, hogy az Időspirált ráadásul nem is művészeti aukción értékesítették, hanem egy csődeljárás részeként megszervezett internetes árverésen az építkezési anyagokkal, és egyéb ingóságokkal együtt\" – fogalmazott a szobrász.

Kifejtette, azzal is tisztában van, hogy a felelősség megoszlik, hiszen a Victoria parkot évek óta gazdagítják a munkái, mégsem törődtek ők sem vele, hogy feltüntessék a megfelelő információkat. „Ludasok. Elsősorban az ICR, de a többi érintett intézmény is. Senkit sem akarok bántani, de feleljen mindenki a maga hibájáért\" – magyarázta Bartha, hogy miért fordult ügyvédekhez.

Egy ateista is megtért volna

Bartha Ernő arra is rámutatott, a száznapos gyalogtúrára is azért szánta el magát, mert a történtek arra késztették, hogy valami kemény dolgot vállaljon, hátha megfelelő sajtóvisszhangot kap céljai eléréséhez. Kezdetben egyébként azt tervezték Bács Ildikóval, hogy az út során blogot is vezetnek majd élményeikről, a napi 25–40 kilométer megtétele után azonban már csak arra futotta az energiájukból, hogy néhány fényképet tegyenek közzé Bartha Arkhai nevű szoborparkjának Facebook-oldalán.

A rekordidő alatt megtett út során a szobrászművész szerint fantasztikus emberekkel találkoztak, akik rengeteg segítséget nyújtottak nekik. Volt, aki ismeretlenül is befogadta őket egy éjszakára, vagy saját idejét feláldozva segített nekik szállást találni, sokan pedig a találkozást követően is figyelemmel kísérték vállalkozásukat, érdeklődtek az újabb fejleményekről.

Egy gyergyói származású londoni riksással például rövid ottlétük alatt kétszer is összefutottak teljesen véletlenül, egy alkalommal el is vitte őket egy darabon, közös fotót is kért. „A másik nagy segítségünk a gondviselés volt. Ha egy ateista éli át azokat a hihetetlen dolgokat, amik velünk történtek út közben, biztosan választ magának egy vallást\" – tette hozzá Bartha Ernő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés