Hirdetés

Londoni társulat vendégszerepel Szatmárnémetiben

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Valódi színházi csemegének számít, hogy a londoni CoIn Theatre Company vendégszerepel Szatmárnémetiben William Shakespeare As You Like It (Ahogy tetszik) című vígjátékával; a produkciót hétfőn 19 órától láthatja a teátrum nagytermében a közönség.

Krónika

2017. június 11., 14:392017. június 11., 14:39

A 2014-ben Londonban alapított CoIn Theatre Company nemzetközi utazótársulat, amely különböző kultúrák látásmódját ötvözi internacionális stábbal létrehozott produkcióiban.

A Shakespeare Hamletjéből készített, háromszereplős változat kritikai és közönségsikert aratott három kontinensen. Az előadás turnézott a Bárd szülővárosában, Stratford-upon-Avon-ban a Royal Shakespeare Companyval együttműködésben, nemzetközi fesztiválokon szerepelt Egyiptomban, Indiában és Oroszországban. Natsumi Kuroda japán színésznő a legjobb női alakítás díját vehette át a Hamlet!-ben nyújtott teljesítményéért a szentpétervári ArtOkraina Fesztiválon, Ophelia/Gertrud/Sírásó összevont szerepét játszotta.

Hirdetés

Burák Ádám, a társulat művészeti vezetője és rendezője londoni tanulmányait megelőzően Marosvásárhelyen végzett rendező szakon,

a két évvel ezelőtt Erdélyben turnézó magyar nyelvű III. Richárdot követően ez az első angol nyelvű munkája, amely Romániában is megtekinthető. Az Ahogy tetszik előadása a târgoviștei BabelFAST meghívására készült. A produkció további felkéréseket kapott a 2017/18-as évadra Franciaországból, Srí Lankáról, Oroszországból és Ugandából.

Az előadás szereplői: Rosalind – Sylvie Fawkner-Corbett, Celia/Phebe – Barbara Blanka Wegor­zewska, Touchstone/Jaques – Blain Neale, Orlando/Silvius – Ben­ny Ainsworth, dizájn: Ama­ku­bukuro Brown, jelmez: Móricz Ágnes, zene: Kovács Adrián, bábtervezés: Novák Ildikó, plakát: Sós Beáta, videoteaser: Guido Benedicto, rendező: Burák Ádám.

Az előadás angol nyelvű, az 1623-ban kiadott eredeti fólió szövegét használja, és magyar, illetve román feliratozással tekinthető meg, játékideje: kétszer 45 perc, egy szünettel. A londoni társulat ezen a héten Marosvásárhelyen is bemutatta Shakespeare Ahogy tetszik című művét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés