
Fotó: Boda L. Gergely
Népszerűnek bizonyult az idei rendezvény, sokan eljöttek, vásároltak, és határozottan jó volt a hangulat – nyilatkozta a vasárnap zárult Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárról Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke. Hozzátette, a szerda délután kezdődött, több mint száz programot felvonultató eseménysorozat folyamatosan vonzotta a könyvbarátokat, a kísérőprogramok szintén népszerűnek bizonyultak.
2016. november 13., 19:222016. november 13., 19:22
Költők, könyvkiadók estjei
Első alkalommal vett részt a vásárhelyi könyvszemlén a budapesti Magvető, Magyarország egyik legrégebbi könyvkiadója, amely nemcsak kiadványait hozta el, de számos szerzőt is felsorakoztatott. A Kultúrpalota kistermében Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Bognár Péter válaszolt Szegő János szerkesztő kérdéseire, a marosvásárhelyi szerzők közül Kovács András Ferenc és Vida Gábor volt jelen. A Nemzeti Színház kistermében a Költők estje elnevezésű rendezvényen A mai magyar költészet közéletisége témában Demény Péter, Fekete Vince, Kovács András Ferenc, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla és Parti Nagy Lajos beszélgetett Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetőjének moderálásával.
A könyvvásáron jelen volt Szabó T. Anna, akinek Törésteszt című, a Magvetőnél megjelent novelláskötetét mutatták be, a szerző László Noémi költővel beszélgetett a versről. Nyáry Krisztián a közösségi oldalakon tette közzé irodalomnépszerűsítő írásait, amelyek azóta már kötetek formájában is napvilágot láttak. Az irodalomtörténész a közelmúltban járt legutóbb Marosvásárhelyen, most újabb kötettel érkezett: a Corvina Kiadó gondozásában megjelent Festői szerelmek című könyvével. Az idei könyvvásár egyik újdonsága az Irodalmi kávéház volt, amit a főpáholy előtti galérián alakítottak ki a szervezők, ahol oldottan, baráti hangulatban lehetett beszélgetni könyvről, irodalomról.
„Azért jó ez a vásár, mert sok íróval, költővel találkozhatok, beszélgethetek\" – mondta a Sepsiszentgyörgyről erre az alkalomra idelátogató Csilla. Zoltán Budapestről jött, mint mondta, könyvet vásárolni, dedikáltatni, színházi előadásokat nézni. „Minden és mindenki itt van ezen a kis helyen. Jó érzéssel tölt el, sok élménnyel tele térek vissza Budapestre\" – mondta érdeklődésünkre a marosvásárhelyi származású fiatalember.
„Európa ideköltözött\"
„Olyan volt számomra ez a négy nap, mintha Európa ideköltözött volna. Kultúráról, irodalomról szólt az élet, írókkal, költőkkel találkozhattunk lépten-nyomon. Fantasztikusan éreztem magam\" – válaszolta érdeklődésünkre egy angoltanárnő, aki nem csak a szerzői esteken vett részt, hanem kihasználta a kiadók és kereskedők standjánál az árkedvezményeket. „Mivel állandóan visszatérő vásárló vagyok, ismerem a rendszeresen jelen lévő kiadókat, ajándékot is kapok, egy-egy könyvvel, albummal, naptárral mindig megörvendeztetnek\" – tette hozzá a pedagógus, aki gyerekeit, tanítványait is az olvasásra neveli, mint mondja, olyan élmény az, amit soha el nem veszíthet az ember.
Kisgyerekes szülők, nagyszülők unokákkal sétálgattak a standok között, nézegettek, lapozgattak, keresték a legszebb, legérdekesebb könyvet. Az egészen kicsiknek való, úgynevezett puha fedeles könyvtől az óvodásokon át a kamaszokig, mindenkinek volt választék. Sokan előre vásároltak kicsinyeiknek. „Még nincs meg egyéves, de ha valami szépet látok, megveszem, majd három-négy éves korában elolvasom neki. Vannak olyan klasszikus meséskönyvek, amelyek az én gyerekkoromból sem hiányoztak, most a saját gyermekemnek veszem meg\" – magyarázta Erika, aki barátainak és családtagjainak is a könyvvásáron szerezte be a karácsonyi ajándékokat.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!