Hirdetés

Leváltaná a szatmári prefektus Stier Péter színházigazgatót

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A szakirányú végzettség hiánya miatt váltaná le a Szatmár megyei prefektus Stier Péter vezérigazgatót a kulturális intézmény éléről. Stier szerint csak a felsőfokú végzettség volt feltétel.

Babos Krisztina

2011. augusztus 11., 08:372011. augusztus 11., 08:37

Megtámadta a Szatmár megyei prefektúra Stier Péter kinevezését a Szatmánémeti Északi Színház vezérigazgatói tisztségére. Romeo Tămăşan prefektus a közigazgatási bíróságtól azt kérte, hogy nyilvánítsák semmissé a szatmárnémeti városi tanács azon határozatát, mely a színházigazgató kinvezéséről szól. A prefektúra tulajdonképpen azt kifogásolta, hogy a kulturális intézmény vezetőjének nincs „a kultúra területén végzettsége”. Stier Péter egyébként öt hónappal ezelőtt foglalta el sikeres versenyvizsgája után a vezérigazgatói tisztséget, de korábban is a színház munkatársa volt.

Pár évig közönségszervezőként tevékenykedett, majd vezető beosztásban – gazdasági igazgatóként – dolgozott. Érdeklődésünkre Stier elmondta: amikor az állásra jelentkezett, mindössze annyit kértek, hogy felsőfokú végzettséggel rendelkezzen, ő pedig a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végzett környezetvédelem szakon. Stier Péter nem kívánta kommentálni a prefektúra lépését. Az igazgató az Agerpres hírügynökségnek korábban egyébként azt nyilatkozta, hogy sokmindent lehet érteni „kulturális végzettség” alatt. Léteznek például 10 napos kurzusok is, mellyel alkalomadtán valaki igazolhatja, hogy tanult ilyesmit, és ha szükséges, akár ő is beiratkozhat egy hasonló gyorstalpalóra. Hivatalos értesítést egyelőre nem kapott a prefektúra intézkedéséről, így továbbra is ellátja a vezérigazgatói teendőket.

Kereskényi Gábor szatmárnémeti alpolgármester, városi RMDSZ-elnök szintén az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: nem tartja feltétlenül szükségesnek, hogy egy vezérigazgató, aki tulajdonképpen menedzseri feladatokat lát el, feltétlenül szakirányú végzettséggel rendelkezzen. Az elöljáró szerint ha kell, az önkormányzat visszavonja a megtámadott határozatot, azután pedig eldöntik, hogy mi történjék a színháznál. Ha feltétlenül szükség lesz rá, nem kizárt, hogy újabb versenyvizsgát szerveznek. Az alpolgármester csak azt nem érti, hogy miért ilyen későn, közel egy fél év elteltével intézkedett a prefektúra, holott mindenkinek jobb lett volna, ha közvetlenül a dönést követően előhozakodnak a kifogásaikkal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés