A históriai tényekhezvaló ragaszkodás már csak az alapanyag miatt semlehet a film jellemzője, Zack Snyder rendező ugyanis a Sin Cityalkotója, Frank Miller képregénye alapjánkészítette a filmet. Sőt az, hogy csupán aképregény alapján készült, nem isfelel meg teljes egészében a tényeknek, a300-ban ugyanis – akárcsak Robert Rordriguez a Sin Cityfilmváltozatában – aprólékospontossággal applikálták a mozivászonra aképregény kockáit.
Ennek megfelelően a történeta sajátos amerikai képregénykultúratoposzait vonultatja fel, Leonidász és a spártaiakvalóságos szuperhősökként jelennek meg,akiknek a földöntúli szörnyekhez hasonlatosperzsáktól kell megóvniuk hazájukat. Atörténet bizonyára mindenki előtt ismerős:Leonidász király háromszáz katonájávalnapokig sikeresen tartóztatta fel a százezres perzsasereget a szűk Thermopülai-szorosban mindaddig, amíg egyáruló görög, Ephialtész fel nem fedtea perzsák előtt, hogy egy hegyi ösvényenkeresztül a védők hátába kerülhetnek.
Frank Miller, a képregényalkotója erre az alaptörténetre építettefel saját sztoriját, amely a kezdetekben mégtöbbé-kevésbé a valóságtalaján mozog, ám amikor elkezdődik a gyilkos küzdelema görögök és a perzsák között,fantasy- és sci-fi elemeket is felvonultat. A perzsákugyanis meglehetősen extrém alakok, maga Xerxészkirály például több kilónyipiercingjével egy cyberpunk-sztori főgonoszaként ismegállná a helyét, a halhatatlanok seregénekkatonái pedig a Gyűrűk ura orkjait idézik. Ugyancsakegy Gyűrűk ura-szereplőre, Gollamra emlékeztet Ephialtészis, aki torz testalkata miatt nem vehet részt a spártaiakhadjáratában, ezért válik árulóvá.
Lévénképregény-adaptáció, a 300 elsősorban aképi világával ragadja meg a nézőt. Amíga Sin Cityben a fekete-fehér képek domináltak,itt a színek is megjelennek, de valami egészen sajátosárnyalatokban, mintha minden egyes képkockátkézzel színeztek volna ki. Szintén a képregényvilágát idézik a folyamatos lassítások:az elsöprő iramú akciójelenetek szereplőimegmerevednek, ilyenkor olyanná válik a kép,mintha valóban az album egyik képkockájátlátnánk. Mindent egybevetve, bár a 300 a SinCityhez képest lényegesen kevesebb eredeti elemetvonultat fel, és a sztori is sokkal Hollywood-ízűbb,azért mindenképpen érdemes befektetni egymozijegybe. Az igényes képregények ésigényes képregény-adaptációkkedvelőinek pedig egyenesen kötelező mű.
300. Amerikai kalandfilm, 2007, 117perc. Rendezte: Zack Snyder. Szereplők: Gerard Butler, Lena Headey,David Wenham, Rodrigo Santoro. Írta: Kurt Johnstad, ZackSnyder. Kép: Larry Fong. Zene: Tyler Bates. Értékelésaz 1–5-ös skálán: 4.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.