
Hagyományossá vált a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a katowicei Teatr Śląski – Sziléziai Színház közötti együttműködés, amelynek jegyében május 8–9-én Vásárhelyen vendégszerepelnek a lengyelországi művészek.
2015. május 04., 09:362015. május 04., 09:36
A Teatr Śląski – Sziléziai Színház két előadással lép közönség elé a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Ingvar Ambjornsen – Peter Nśss – Axel Hellstenius ELLING című darabját Michał Wawrzecki rendezte a KatoDebiut program keretében.
A programot fiatal művészek felkarolására találták ki, ennek keretében évi egy premiert frissen végzett rendezők, alkotók és művészek „kezébe ad” a katowicei színház. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult Lengyelországban, több, ma már széles körben elismert dramaturg és rendező kezdte így a pályafutását.
A norvég szerzők szövege alapján készült előadás a barátságról, a mindennapi kihívásokról és az azokkal való szembenézésről szól. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy a valóságból kiszakadt egyén képes-e megfelelően visszailleszkedni a társadalomba. Az előadás május 8-án, pénteken este fél 8-tól tekinthető meg a színház kistermében magyar és román felirattal.
Ugyancsak a katowicei színház előadásában látható Beppe Navello CINEMA! című színműve, amely tulajdonképpen egy szöveg nélküli performansz, a némafilmek sztárjai előtti főhajtás, akik szavak nélkül képesek voltak érzéseket kiváltani a nézőkből.
A némafilmekre emlékeztető mimikával, teátrális jelenetekkel és filmeffektusokkal öt színész mesél el egy humoros történetet arról, hogy a mozi csodája veszélyes és csalóka lehet. A némafilmek aranykorát idéző, szavak nélküli – tehát nyelvi akadályoktól független – produkció május 9-én, szombaton este 7 órától tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.
Mindkét előadásra a Bernády György mecénás bérletek érvényesek. A szabadon maradó helyekre jegyek válthatók a Kultúrpalota jegyirodájában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!