2009. június 29., 10:212009. június 29., 10:21
A Károlyi-kastély földszinti kiállítótermében csaknem 200 helyi művészetkedvelő gyűlt össze. Lendvay Zoltán tárlata egy immár hagyománnyá váló helyi kezdeményezés folytatása, ugyanis a nagykárolyi művészek közül idén nyáron már ő a harmadik, aki a kastély előcsarnokában kialakított galériában állít ki.
Megnyitó beszédében Lendvay munkásságát, Sróth Ödön nagykárolyi költő méltatta. „Olyan színképletet dolgozott ki, amelyet Lendvay-stíluseszköznek nevezhetnénk. A különböző festőtáborokban készült képein figyelhető meg ez leginkább, ahol a tájjellegű kompozíciók uralkodnak” – fogalmazott Sróth.
Lendvay 1981 óta számos hazai és külföldi, csoportos és egyéni kiállításon vett részt. Szülővárosában több mint nyolcszor mutatkozott be, de volt kiállítása Magyarországon és Németországban, valamint részt vett több hazai és nemzetközi alkotótáborban is. Az érdeklődők a kiállított festmények nagy részét meg is vásárolhatták, és folyamatosan válogathatnak, hiszen a tárlat egy hónapig lesz nyitva.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.