
Fotó: A szerző felvétele
Már az évadkezdés is mozgalmasnak ígérkezik: a társulat színészei jelenleg belső műhelymunkán vesznek részt: a budapesti Fort Krisztina beszédtechnika-tanár egyhetes képzésén fejlesztik beszédkészségüket, hét végére pedig Vava Ştefănescu bukaresti koreográfust várják, hogy a vasárnapi bemutató előtt aktualizálják a társulat 3 tánc Beckettre című mozgásszínpadi előadását. Ahogy arról a Krónika is beszámolt, júniusban szűk körű, meghívott közönség előtt már előbemutatót tartott a társulat. Rendezőként, koreográfusként és dramaturgként is Vava Ştefănescu jegyzi a Samuel Beckett Némajáték 1, Némajáték 2 és Jövés-menés című színművei alapján létrehozott előadást, amelyben a látvány válik hangsúlyossá, az emberi test tárgyként jelenik meg. Az előadásban megszűnik az idő dimenziója, az eseményeknek nincs kronológiai sorrendje, azaz bármikor történhetnek.
A bemutatót követően jövő héten Katona Imre magyarországi rendező irányításával Tor Age Bringsvaed kortárs norvég szerző A hatalmas színrabló című gyermekelőadásának a próbafolyamatát kezdik el. Mindeközben az október 3–5. között zajló dance.movement.theatre tánc- és mozgásszínházi fesztivál előkészületei is zajlanak, november közepére pedig a budapesti Anger Zsolt rendezésében Kárpáthy Péter Pájinkás János című darabjának bemutatóját tervezik.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.