Lemondott a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó művészeti vezetője

Lemondott a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó művészeti vezetője

Más-más irány. Balázs Attila (balra) és Gálovits Zoltán a tavalyi TESZT megnyitóján

Fotó: Bíró Márton

Változások várhatóak a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) körül, amelynek művészeti vezetője, Gálovits Zoltán lemondott.

Krónika

2018. január 08., 22:192018. január 08., 22:19

2018. január 08., 22:202018. január 08., 22:20

Amint a fesztivál honlapján olvasható közleményében írta, januártól nem alkalmazottja a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színháznak, ugyanakkor lemond arról is, hogy a TESZT művészeti vezetőjeként folytassa a munkát. Mint írja, a fesztivál egyik alapítójaként úgy gondolja, hogy az elmúlt tíz év folyamatos fejlődés jegyében zajlott, sokuk közös munkájaként, ezen az úton azonban elértek annak a határáig, ahonnan csak úgy lehet tovább lépni, ha újragondolják annak működését.

„A döntésemet az indokolja, hogy bár Balázs Attilával, az intézmény és a fesztivál igazgatójával mindketten úgy éreztük, hogy elért a TESZT ahhoz a ponthoz, ahonnan már nem lehet úgy folytatni, ahogy azt korábban tettük,

Idézet
teljesen más elképzeléseink voltak a fesztivál jövőjéről, ezeket azonban nem tudtunk összeegyeztetni.

Mivel művészeti vezetőként az elmúlt években a válogatás mellett a koncepció kidolgozása volt a fő feladatom, illetve a fesztivál koordinációja, a szervezőcsapat kialakítása, fontosnak tartom megfogal-mazni, hogy a 2018-as kiadásra mindezek változnak” – olvasható a közleményben.

korábban írtuk

Sikeresnek tartják a jubileumi TESZT-et
Sikeresnek tartják a jubileumi TESZT-et

Összesen 3500 néző látta május 21. és 28. között a vasárnap az Ivo Dimcsev Songs from my Shows című koncertjével zárult, tizedik alkalommal szervezett TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) előadásait – közölték a szervezők.

korábban írtuk

„Bennünk áll össze a történet” – Gálovits Zoltán a temesvári színházi találkozóról
„Bennünk áll össze a történet” – Gálovits Zoltán a temesvári színházi találkozóról

Jubilál a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT). A május 21-én kezdődő, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház által rendezett fesztiválon a legfontosabb talán az, hogy nyitottak, befogadóak legyünk – mondta Gálovits Zoltán művészeti vezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Kalkuttában nyílt tárlat Gazdáné Olosz Ella textilművész munkáiból, több indiai helyszínen is emlékeznek Kőrösi Csoma Sándorra

A Kőrösi Csoma Sándor születésének 240. évfordulójára szervezett indiai programsorozat keretében nyílt kiállítás Gazdáné Olosz Ella kovásznai textilművész alkotásaiból a kalkuttai Ázsiai Társaság székhelyén.

Kalkuttában nyílt tárlat Gazdáné Olosz Ella textilművész munkáiból, több indiai helyszínen is emlékeznek Kőrösi Csoma Sándorra
2024. április 18., csütörtök

Évfolyamtalálkozó is egyben a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új premierje

A kaukázusi krétakör című előadás bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a produkció évfolyamtalálkozónak is számít – közölte a társulat.

Évfolyamtalálkozó is egyben a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új premierje
2024. április 18., csütörtök

Hungarikum-pályázatokat hirdet a magyar agrárminisztérium, erdélyi szervezetek jelentkezését is várják

Idén 445 millió forint értékben hirdet hungarikum-pályázatokat a budapesti Agrárminisztérium, amelyen határon túli szervezetek is részt vehetnek. A forrás célja a hungarikumok és nemzeti értékek népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatása.

Hungarikum-pályázatokat hirdet a magyar agrárminisztérium, erdélyi szervezetek jelentkezését is várják
2024. április 18., csütörtök

Közeleg a megfilmesíthetetlennek gondolt Száz év magányból készülő sorozat premierje

Hamarosan bemutatja a Netflix a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című regényéből készült filmsorozatot – közölte a streaming szolgáltató.

Közeleg a megfilmesíthetetlennek gondolt Száz év magányból készülő sorozat premierje
2024. április 18., csütörtök

A század hamutartója: Mózes Attila életművére fókuszáló konferenciát tartanak Kolozsváron

Mózes Attila író, irodalomkritikus, szerkesztő életművére fókuszáló konferenciát tartanak április 25–26-án Kolozsváron.

A század hamutartója: Mózes Attila életművére fókuszáló konferenciát tartanak Kolozsváron
2024. április 18., csütörtök

Vakon és romaként is el lehet jutni a legnagyobb színpadokra: a Partiumban koncertezik Vaskó Makka

A sérült énekesekre épülő Nem adom fel Együttes tagjaként koncertezik a következő napokban partiumi városokban a látássérült Vaskó Makka. Előadásaira ingyenes a belépés

Vakon és romaként is el lehet jutni a legnagyobb színpadokra: a Partiumban koncertezik Vaskó Makka
2024. április 18., csütörtök

A világ csaknem hetven országából érkeztek pályaművek a 8. Székelyföldi Grafikai Biennáléra

Minden eddiginél több, csaknem ezer művész jelentkezett a 8. Székelyföldi Grafikai Biennáléra – tájékoztattak a szervezők.

A világ csaknem hetven országából érkeztek pályaművek a 8. Székelyföldi Grafikai Biennáléra
2024. április 17., szerda

Székelyföldi turnéra indult a kolozsvári Puck Bábszínház

A tavalyi évhez hasonlóan ismét székelyföldi turnéra indult a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata.

Székelyföldi turnéra indult a kolozsvári Puck Bábszínház
2024. április 17., szerda

Nőiségről, múló időről szóló önálló előadással lép fel az Aradi Kamaraszínházban Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő

Gazdag felhozatallal várja közönségét az Aradi Kamaraszínház májusban. Önálló előadással lép színpadra Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő – olvasható a társulat közleményében.

Nőiségről, múló időről szóló önálló előadással lép fel az Aradi Kamaraszínházban Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő
2024. április 15., hétfő

„Szatmárikum” a Harag György Társulat és közönsége szeretetkapcsolata

A Harag György Társulat és közönségének kapcsolata szeretetkapcsolat – talán eltűnt már lassan a többi erdélyi városból, de Szatmáron még létező a jelenség, hogy az emberek messziről felismerik a színészeket az utcán, nemcsak a magyarok, de a románok is.

„Szatmárikum” a Harag György Társulat és közönsége szeretetkapcsolata