2007. június 29., 00:002007. június 29., 00:00
„Még az egyetemi képzésben is hiányos a zenekari játék, a zenekari attitűd elsajátítása. A hangszeres tudást megszerzik, de keveseknek adódik lehetősége zenekarban is játszani, erre kapnak itt lehetőséget” – magyarázta Bodurian János, a művészeti iskola igazgatója. A táborba hegedű, brácsa, cselló, oboa és kürt szakos zenészek jelentkezhetnek, hangszeres gyakorlat-felmérő alapján választják ki a 45–50 résztvevőt. A tábor ingyenes, az első hat nap a felkészülésé, majd négynapos koncertkörúttal zárul, a tervek szerint Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és végül Nagyszebenben mutatják be a műsorukat, Vivaldi- és Haydn-csellóversenyeket, illetve Mozart Simfonia Concertante című művét. Meghívott szólisták: Kozma Péter Marosvásárhelyről, illetve Michael Haknazarian, Gazsi József és ifj. Zerkula György Svájcból, vezényel a magyarországi Kökényesi Zoltán.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.