
Gyermekeknek szóló komolyzenei sorozattal bővül az idei sepsiszentgyörgyi hangversenyévad kínálata. A leckehangverseny-sorozat ötletgazdája Filip Ignác muzsikus, zenepedagógus.
2016. november 23., 16:052016. november 23., 16:05
A program célja a fiatal generáció komolyzene iránti érdeklődésének felkeltése, a zenei élmény pozitívan ható erejének közös felfedezése, komolyzenét kedvelő közönség nevelése – tájékoztatott a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal városimázs irodája.
A szervezők tervei szerint magyar és román nyelven is követhető lesz a komolyzenéről szóló és azt megszólaltató, négyrészes előadás-sorozat. Minden előadást két alkalommal mutatnak be a Tamási Áron Színház nagytermében, reggel 10 órától a kisiskolások ismerkedhetnek a komolyzenével, 12 órától pedig az 5–8 osztályosok. A 20 lejes bérletek a Kulturális Szervezőirodában vásárolhatók meg, az előadásokra a belépő egyszeri alkalomra 5 lejbe kerül.
Filip Ignác szervező és ötletgazda a korai zenei élmény jelentőségéről elmondta, az aktív zenehallgatás pozitívan befolyásolja az egyéniség fejlődését. A tavaszig tartó sorozatot Vivaldi Négy évszakja keretezi, novemberben az Ősz és a Tél tételeit játsszák, Péter Ernő hegedűművész és Adorján Csaba narrátor közreműködésével. Majd a Codex Régizene Együttes közreműködésével a régizene műfajából nyújtanak kóstolót a januári koncerten.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!