
Fotó: A szerző felvétele
A Szakszervezetek Művelődési Házában nemcsak tárlatmegnyitóra gyűlt össze a román színházi élet, hiszen a kolozsvári Koinónia könyvkiadó gondozásában az alkalomra megjelent a Helmut Stürmer színpadképeit bemutató háromnyelvű (román, német és angol) album is, Díszlettervek címmel.
George Banu színházkritikus, esszéista a Peter Brook-i üres tér fogalmát idézve beszélt a megnyitón Helmut Stürmerről, hangsúlyozva: a tér lebontásához csak úgy lehet eljutni, ha valaki már felépített egy érvényes rendszert. A tárlaton hét színpadi makettet, színpadképterveket, vázlatokat, valamint megvalósult előadások fényképeit állította ki a művész, aki nemcsak Romániában, hanem több európai színházban is tervezett díszleteket színházi, valamint opera-előadásokhoz.
Helmut Stürmer 1942-ben született Temesváron, 1967-ben a bukaresti képzőművészeti főiskolán szerzett diplomát. 1968-tól Nagyszebenben és a bukaresti Bulandra színházban dolgozott díszlettervezőként, de időközben az ország több színházába is meghívták, ugyanakkor filmek díszleteit is jegyezte. 1977-ben Németországban telepedett le.
A Nagyszebenben október 13-áig látogatható kiállítás anyagának egy részét a kolozsvári közönség is láthatta már a tavalyi Harag György-emléknapok alkalmával.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.