Hirdetés

Látomásfilmek és korrajzok

A székelyudvarhelyi Bálint Arthur operatőri díjat kapott a filmszemlén

2006. február 09., 00:002006. február 09., 00:00

Pálfi György Taxidermia című nagyjátékfilmjéért a 37. Magyar Filmszemle fődíját vehette át kedden este a budapesti Millenáris Teátrumban megtartott díjkiosztó gálán. A nemzetközi zsűri véleményét Pálfi filmje esetében az egyetemi hallgatókból álló diákzsűri is osztotta, ők szintén ezt az alkotást vélték a legjobbnak. A Hukkle rendezőjének új filmje a zsűri szerint „kreatívan és nagy szakértelemmel kivitelezett fiatalos és fantáziagazdag látomás”. A film első része Vendelről szól, aki egy elhagyatott fészerben lakik, és egyetlen örömforrása szexuális fantáziája, illetve a teste, amelyet magányosan boldogít. A második rész egy rosszullétekkel tarkított „nagy zabálás” köré épül, valamint a másik főhős, Lajoska „emberi torzóvá” válásának körülményeit meséli el. A gálán a rendező elmondta: „A film ötéves kemény munka eredménye, és valóban kicsit szélsőségesen fogalmaz, de nem durvább, mint az esti híradó”.
Az idei filmszemle rendezői díját Hajdu Szabolcs nyerte el Fehér tenyér című alkotásáért, amely több mint két évtizeden keresztül mutatja be főszereplője, Dongó Miklós életét – ám kizárólag a tornászét, edzőét, cirkuszi és szórakoztatóipari akrobatáét. A néző egyetlen alkalommal sem pillanthat bele a tíz-tizenkét éves gyerek, a kamasz és a felnőtt férfi magánéletébe, merthogy ilyen nem is létezik. Hajdu alkotása ijesztően pontos korrajz, amely a versenysporton keresztül szól a zsarnokság természetéről.
Mundruczó Kornél Johannája három díjat is besepert: a Tallér Zsófia komponálta filmzenéért; a címszerepet játszó Tóth Orsi a legjobb női alakításért; az operatőri munkáért pedig Nagy Andrást jutalmazták – ez utóbbi kitüntetést megosztva vehette át Máthé Tiborral (Vadászat angolokra). A legjobb férfialakítás díját Csányi Sándornak ítélték oda a Csak szex és más semmi című filmben játszott szerepéért.
A seregszemlén 24 nagyjátékfilm, 29 kísérleti és kisjátékfilm, 39 dokumentumfilm és 12 tudományos ismeretterjesztő film versenyzett, a négy kategóriában induló alkotásokat külön grémium bírálta el. A dokumentumfilmes kategória operatőri díjasa a székelyudvarhelyi Bálint Arthur – saját filmje, az Ikrek, Lakatos Róbert Moszny, valamint Zsigmond Dezső Józsi nővér és a sárga bicikli című filmjének „magas színvonalú, költői látásmódú, dramaturgiai érzékenységű fényképezéséért”. A kategória fődíjasa Forgács Péter A fekete kutya – történetek a spanyol polgárháborúból című dokumentumfilmje lett. A rendezői díjat Dobray György (Gólyamese) és Litauszky János (Cérnaszálon) vehette át.
A tudományos-ismeretterjesztő kategória fődíját Lakatos Iván A Casus-Belli emberének ítélték, a kisjátékfilmek közül Buvári Tamás Kivégzés című filmje, míg a kísérleti filmek közül Halász Péter Herminamező – Szellemjárás című filmjét ítélte a legsikerültebbnek a zsűri.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés