Hirdetés

Kultúrprogramok, esküvők, koncertek a nagykárolyi kastélyban

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Rugalmas nyitvatartási program szerint látogatható a partiumi kisváros leghíresebb látványossága, a Károlyi-kastély. Veress Anna, a kastély adminisztrátora szerint a műemlék általában az ott dolgozó irodai alkalmazottak munkaidejéhez alkalmazkodik, ám előzetes egyeztetés nyomán bármikor megtekinthető.

Végh Balázs

2009. július 21., 10:552009. július 21., 10:55

„Az ott tartandó rendezvények idején bárki körbenézhet az épületben. Szombaton és vasárnap is ki szoktuk nyitni a kastély kapuit, mert ilyenkor általában kulturális jellegű programokat szerveznek” – tette hozzá Veress. A műemlék épület lovagterme és előcsarnoka hétvégenként könyvbemutatóknak, kiállításoknak, komolyzenei koncerteknek ad otthont. A fiatal párok esküvői szertartásukat előszeretettel tartják a felújított kápolnában. A helyi tanács legutóbbi határozata értelmében pedig ezentúl 400 lejes illeték ellenében, a kápolnában, az egyházi áldás mellett az anyakönyvvezető is törvényesítheti a házasságkötéseket. A Károlyi-kastély bárki számára ingyenesen megtekinthető, mégis kevesen kíváncsiak rá.

A határ menti kisváros vezetése a Regionális Operatív Program keretében nemrég 5,4 millió eurós pályázatot nyert, amelyből az épületet és környékét rehabilitálnák. Kovács Jenő polgármester nemrég lapunknak elmondta: a kastélyban regionális kultúrközpontot szeretnének létesíteni. „Az épület egyik részében kastélymúzeumot alakítanánk ki, amely betekintést engedne a látogatók számára a korabeli grófi hétköznapokba. Ennek érdekében már tettünk lépéseket.

Első ízben egyeztettünk a Károlyi család Fóton élő leszármazottjával, aki néhány korabeli bútordarabot ígért a nagykárolyi kastély számára” – fogalmazott a városvezető. A kastély mellet lévő, úgynevezett személyzeti és gazdasági épületeket is rendbe szeretné hozni a város, emellett az kastélyt körülölelő angolkert helyreállítása érdekében neves parképítészekkel konzultál a helyi önkormányzat.

A kastéllyal párhuzamosan a szintén Károlyi-érdekeltségű erdődi vár egyik, még álló bástyáját is teljes egészében rekonstruálnák. Az 1900-as millenniumra egyszer már rendbe hozott tornyot most újra fel kell újítani. Az építkezésre a már említett pályázat keretében kerül sor.
A felújítási munkálatok közbeszerzési eljárását július 28-án bonyolítják le, a tényleges felújítás pedig várhatóan két hónapon belül kezdődhet el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés