Ennek megfelelően Imreh-Marton István, a háromszéki művelődési központ igazgatója bejelentette, a november elején sorra kerülő Őszi Közművelődési Napokon Hargita és Kovászna megyei előadók műsorából áll majd össze a kulturális program. A nyolcnapos rendezvényen ingyen megtekinthető színházi-, bábszínházi- és néptáncelőadások, különböző stílusú zenei koncertek, könyvbemutatók, kiállítások, gyermekfoglalkozások várják a közönséget. Míg az előző évek közművelődési napjain megpróbálták a legeldugottabb falvakba is eljuttatni az előadásokat, idén inkább arról győznék meg a települések önkormányzatait, hogy a rendelkezésükre álló iskolabuszokkal szállítsák az érdeklődőket a községközpontokba. Ha a polgármesteri hivatalok vállalják az előadók elszállásolását és étkezésük költségeit, kiválaszthatják, hogy milyen produkciót szeretnének vendégül látni. Szőts-Papp Zsuzsa, az intézmény turisztikai referense szerint a szervezett programokkal Kovászna megye is bekapcsolódik a Kulturális Örökség Napjai című európai rendezvénybe. Háromszéken szeptember 20–21-én több mint 40 ingyenesen látogatható épület és számtalan színes program áll a látogatók rendelkezésére. Az ingyenesen látogatható épületek közül több, például az altorjai Apor-kastély, az aldobolyi Hollaky-kúria, a miklósvári Kálnoky-kastély, a sepsikilyéni unitárius templom vagy a lemhényi Szent Mihály-templom csak ezen a hétvégén nyitja meg kapuit a látogatók előtt.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.