
Fotó: Bodor Balázs
2009. március 18., 10:082009. március 18., 10:08
Ódon kapun át léphetnek be a művelődni és szórakozni vágyó fiatalok a Bulgakov Café nevű irodalmi kávéház udvarára, ahol a falakat a firenzei és a velencei képzőművészeti akadémia diákjai és tanárai festette képek díszítik.
Az irodalmi kávéház hét évvel ezelőtt, 2002. június 12-én fogadta az első vendégét, Faludy György költőt, és neki szolgálták fel itt az első italt. A kulturális és az üzleti stratégiát Orbán János Dénes író, költő és üzlettársa, Kovács Ferenc dolgozták ki. „Tucatkocsmából volt már elég akkor is, és nyilván egy olyan helyet akartunk életre hívni, amelyben mi is jól érezzük magunkat, azaz egy kis kulturális fellegvárat, ahol Kolozsvár diáksága és magyar ifjúsága eszmét és poharat cserélhet” – foglalták öszsze az üzletvezetők, hogy miért döntöttek a kultúrkocsma megnyitása mellett.
Évek óta hetente itt ülésezik a Bretter György Irodalmi Kör, ugyanakkor havonta különböző kiállításoknak, koncerteknek és író-olvasó találkozóknak ad otthont a kávézó. A tulajdonosok elégedettek, állításuk szerint évente több mint száz esemény kerül itt megrendezésre.
„Vannak rendezvények, amelyek csak keveseket vonzanak, vannak, amelyek tömegeket érdekelnek. Én meg vagyok elégedve a mai ifjúsággal, szerintem nem igaz, hogy hanyatlás tapasztalható. Most is igen sok lelkes, művelt ifjú koptatja az egyetem és a kocsma padjait Kolozsváron” – mondta Orbán János Dénes, aki arról is tájékoztatott, hogy a Bulgakovban mindennapos vendégek a pókerezők és a sakkozók is, mint mondta, mindkettő magas intellektust igénylő társasjáték, és nem akárkik szoktak itt játszani.
Kéthetente Miracolix-rendezvényt tartanak, ilyenkor 50–70 ifjú játszik különböző társasjátékokat, állította a költő. Szerinte Erdély minden valamirevaló kultúrembere és politikusa megfordult már a Bulgakovban, számos magyarországi is, de volt itt amerikai, francia vagy japán híresség is. „Az elmúlt hét évben a legtöbb erdélyi író innen indult. Csak azokat sorolnám föl, akik közben »megkötetesedtek«: Ármos Lóránd, Dimény Lóránd, Márkus András, Murányi Sándor Olivér, Muszka Sándor, Noszlopi Botond, Székely Csaba.
A Bulgakov a magyar egyetemisták legkedveltebb helye, mert nekik nyílt, az igényes, kultúraszerető kolozsvári magyar egyetemistáknak, akiknek köszönhetően Kolozsvár az erdélyi magyarság szellemi fővárosa, még akkor is, ha a lakosság csak egyötödében magyar” – fejtette ki Orbán.
Mint mondta, a kulturális jelleg mellett mindig igyekeztek lehetőségeik szerint javítani a szolgáltatásokat: híres a Bulgakov kávéja, és azon kevés kolozsvári szórakozóhely közé tartozik, ahol hangsúlyt fektetnek a minőségi borokra, így a borkedvelők is elégedettek lehetnek. A tervek szerint az elkövetkezendő időszakban nemcsak területileg, hanem kulturálisan is bővítik a kávéházat: a közeljövőben klasszikus zenei esteket rendeznek, és ahogy elkészül az új szárny, újraindítják a humoresteket, ugyanakkor egy filmklub alapításán is gondolkodnak.
Mátyás királyról kapta nevét a 2007. november 24-én megnyílt Corvinus kávézó, ahol azóta számos erdélyi humorista lépett fel, és több koncertnek adott otthont: például a Szomszédnéni Produkciós Iroda, valamint a Jazz Roulett és a Coala Jazz Band produkcióit láthatták a vendégek, és időnként különböző műsorokkal színészhallgatók is bemutatkoznak a kisvendéglő közönsége előtt.
A tulajdonos, Mátéi Lénárd elmondása szerint a hely bármilyen kulturális rendezvényre kapható. Gyakran lehet itt egyetemi tanárokkal, politikusokkal találkozni, ahogy a kávézó jelmondata is hirdeti: bárkivel összefuthatunk. Akinek megtetszik a hely, és gyakran jár arra, az igényelhet klubtagsági kártyát is, és kedvezményeket kaphat – tájékoztatott a tulajdonos.
Nemcsak álmatlanságban szenvedőknek ajánlják a Márkos Tünde és Lőrincz Gyula képzőművész vezetésével tizenkét évvel ezelőtt megnyitott Insomniát, amely már különleges dizájnja miatt is kedvelt. Bár időközben új helyre költözött a festett bárányokkal dekorált kávéház, továbbra is Kolozsvár szívében várja vendégeit a nagypolgári lakásból kialakított lokál, amely gyakran biztosít helyszínt különböző kiállításoknak, zenés esteknek és más kulturális rendezvényeknek.
Havonta nyolc-tíz előadást tartanak itt, magyar és román irodalom egyaránt van terítéken, kortárs képzőművészek alkotásait ismerheti meg a közönség, de tartottak itt már bábelőadást is, és tervezik, hogy a közeljövőben kialakítanak egy filmvetítésre alkalmas termet. Gyakran felolvasások, könyvbemutatók, koncertek fogadják a vendégeket, a Montana és Miqueu Montanaro is volt már az Insomnia meghívott előadója.
Mátyás szülőháza és a Karolina tér közelében nyílt meg 2004 decemberében a kolozsvári egyetemisták kedvelt találkozóhelye, a Krajczár. Kis facégér jelzi a bejáratot, meredek falépcső vezet a kocsmába. Finta Csaba Gábor és Vincze László tulajdonosok már nyitáskor olyan helynek képzelték el a Krajczárt, ahol a kolozsvári magyar diákok jól érzik magukat, és időnként kulturális események színesítik a mindennapokat.
A lokál ideiglenes kiállításoknak ad otthont, fotók és más képzőművészeti alkotások díszítik a falakat. Havonta megújul a fotókiállítás, különböző együttesek, cigányzenekarok, vándorzenészek koncerteznek itt, időnként gitáresteket és dokumentumfilm-vetítéseket tartanak, ugyanakkor a Krajczárban sakkozni, ostáblázni is lehet, és mindig van friss újság a pulton.
Összeállításunk szerzői:
Dima Krisztina, Tőrös-Szőke Enikő, Vakarcs Melinda
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.