2009. október 01., 09:502009. október 01., 09:50
Minden helyszínen hasonló programokat rendeznek, amelyekkel a megyeközponttól távolabb élőkkel is meg szeretnék ismertetni a különböző megyei intézmények munkáját. „Közelebb akarjuk vinni a megye lakosságához a kulturális rendezvényeinket, mivel jobbára csak a Szatmárnémetiben élők ismerik ezeket az intézményeket és azok munkásságát” – magyarázta az alapötletet Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök.
A Szatmár megyei kulturális intézmények többsége a megyei önkormányzat hatáskörében működik, és szinte valamennyi hagyományőrző, valamint művészeti jellegű rendezvény a megyeközpontban kap helyet. A tanács véleménye szerint a határ menti megye többi településén élők sokkal ritkábban vehetnek részt helyi kulturális programokon, ezért ezen az őszön „házhoz” szeretnék szállítani a szatmári kultúrát. Így szeptember 28. és november 8. között Erdődön, Avasfelsőfaluban, Sárközújlakon, Tasnádon, Nagykárolyban és végezetül Szatmárnémetiben állomásozik a karaván.
Adrian Ştef, a megyei önkormányzat alelnöke elmondta, terveik szerint ezután minden évben megrendezik ezt az őszi turnét. „Az előadások, tárlatok megrendezésekor egyelőre csak városi helyszínekben gondolkodunk, ám ha igény van rá, a közeljövőben a községközpontokban is ellátogat majd a karaván” – mondta Csehi. A rendezvénysorozat hétfőn kezdődött az erdődi polgármesteri hivatal kiállítótermében, ahol a Szatmár Megyei Múzeum kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.
Erdődön kedden a Hagyományos Kultúrát Megőrző Központ, tegnap az Északi Színház román tagozatának műsora volt látható. Ma a teátrum Harag György Társulata, pénteken a Művészeti Iskola diákjai, szombaton a Dinu Lipatti Filharmónia művészei, vasárnap pedig ismételten a Harag György Társulat mutat be műsort.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.