2009. május 25., 11:472009. május 25., 11:47
Kukorelly elmondta: a foci a szocializációban segített, pesti gyermekként a vidéki nyaralások alatt a játék kapcsán tanulta meg azokat a viselkedési szabályokat, amelyek a befogadásról, a csapatban elfoglalt helyről szólnak. „Az olvasás és az írás ugyanannak a botnak a két vége”– mondta Kukorelly. Szerinte minden ember képes az írásra, és nem a tehetség a döntő, hanem az, hogy az, aki ír, mennyire képes autentikusan, őszintén írni. Ha egy szöveg autentikus, akkor a formának kell olyannak lennie, hogy vonzza az olvasót, viszont ennek kialakítása már technika kérdése, fejtette ki. „A gyermek és a bolond, ez a két része a társadalomnak teljesen autentikus” – tette hozzá az író. Mint kiderült, ő maga 15 évesen, Dosztojevszkij regényét, a Bűn és bűnhődést olvasva döntötte el, hogy írni fog. „Minden emberben megvan a képesség az írásra, csak a legtöbben frusztrációk miatt nem folytatják, holott az írásnak tükörszerepe is van” – jelentette ki. Mint kifejtette: nem tudjuk, kik vagyunk, pedig az ember ugyanúgy rétegekből áll, mint a hagyma, és az írás eszköz arra, hogy ezeknek a rétegeknek a fellebbentésével közelebb kerüljön önmagához.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.