
Közvitára bocsátotta az önkormányzat a Szatmárnémeti Északi Színház román és magyar társulatának különválásáról szóló határozattervezetet, melyet április közepéig lehet véleményezni.
2015. március 26., 20:242015. március 26., 20:24
Amint arról beszámoltunk, az önálló jogi személyként bejegyzendő Harag György Színház létrehozásának ötlete korábban is téma volt, körülbelül egy évvel ezelőtt a városi tanács napirendjére is felkerült a téma, azonban – a tervezet kidolgozatlanságára való hivatkozással – végül visszavonták a javaslatot.
A kezdeményezés sorsa egyébként meglehetősen furcsán alakult: miután tavaly év elején a teátrum dolgozóinak 70 százaléka aláírta a támogatásról szóló nyilatkozatot, Sorin Oros színművészt, a színház akkori vezérigazgatóját is beleértve, a román társulat néhány tagja elkezdett nyilvánosan kampányolni a szétválás ellen.
Maga az igazgató is elállt korábbi szándékától annak ellenére, hogy menedzseri pályázatában is szerepelt a szétválás kivitelezése. A tiltakozók egyébként olyan nyilvánvaló képtelenségekkel riogatták a közvéleményt, mint a román társulat „kilakoltatása” a színházépületből.
Később a kezdeményezők a választásokkal kapcsolatos politikai kampányokra való tekintettel döntöttek a kivárás mellett, bő egy hete viszont elérkezettnek érezték az időt arra, hogy elindítsák a procedúrát, melynek kapcsán a kifogások elkerülése végett közvitát is szorgalmaztak. A meghallgatás lezárása után a határozattervezet minden valószínűség szerint rövidesen a tanács elé kerül majd.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!