
Közös előadásra készül Arad és Gyula színháza: Tom Stoppard Rosencrantz és Guildestern halott című darabját a nemzetközi Shakespeare-fesztivál záróbemutatójaként tekintheti majd meg a közönség júliusban a magyarországi városban.
2018. február 23., 16:422018. február 23., 16:42
2018. február 25., 03:122018. február 25., 03:12
Erről a Gyulai Hírlap számolt be a két testvérváros idei együttműködési megállapodásának aláírása után. A gyulai városházán Görgényi Ernő házigazda polgármester és Elek Tibor, a Várszínház igazgatója állapodott meg a közös színházi előadás megszervezéséről Bognár Levente aradi alpolgármesterrel, Bogdan Costeával, az aradi Ioan Slavici-színház igazgatójával és Tapasztó Ernővel, az Aradi Kamaraszínház igazgatójával.
Augusztus 17. és 26. között gyulai delegáció utazik ki az aradi napokra. Október 6-án közösen emlékezik meg a két város a vértanúkról, november 7-én Kézfogások rendezvény lesz Gyulán, december 7-én pedig Aradon.
Idén hangsúlyos lesz a színházak közös munkája – mondta Elek Tibor. A Gyulai Várszínház direktora kiemelte, hogy
Bogdan Costea aradi színházigazgató szerint ez egy nagy jelentőségű projekt, amelyet csak emel, hogy egy ilyen rangos fesztiválon mutathatják be a közös produkciót. Az aradi színház három színésze is közreműködik a darabban, amelyet Tapasztó Ernő rendez.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!