Hirdetés

Közelkép: gyilkosság és poézis a köztes létben

Még A gyűrűk urán dolgozott Peter Jackson, amikor társszerzője, Philippa Boyens megmutatta neki egyik kedvenc regényét, a The Lovely Bonest (Komfortos mennyország). A rendező, talán azért, mert a világ egyik legnagyobb könyvadaptációját készítette épp (nem is tudhatta még, mekkora sikerrel), azonnal ráharapott a sztorira.

Nagy Orsolya

2010. január 07., 08:522010. január 07., 08:52

Érthető, hiszen minden megtalálható benne, amit szeret, és amiről valaha filmet forgatott: mítosz, gyönyörű, szürreális képek, család, gyerek, gyilkosság és sötétség, hangulatában erősen hajaz Jackson korai munkájára, a nagyszerű Mennyei teremtményekre – a vászonra vitt végeredmény azonban minden próbálkozás ellenére nem áll össze kerek egésszé.

„A nevem Susie. Tizennégy éves voltam, amikor megöltek, 1973. december hatodikán” – hangzik a túlvilági narráció. Újszerűen éppenséggel nem hat, hiszen a motívum komoly párhuzamokat mutat Kevin Spacey cinikus kommentárjával, amely szintén a halál utáni létből szólt a nézőhöz az Amerikai szépségben épp tíz évvel ezelőtt.

Ami mégis megrázóbb Susie történetében, az, hogy gyermekről van szó. Gyerekgyilkosságról filmet, méghozzá a rendezői szándék alapján érzelmes és felemelő filmet forgatni pedig a legenyhébben szólva is kockázatos. Mi is ez tulajdonképpen? Krimi, pszichothriller, (túl) hosszú videoklip, szellemtörténet vagy családi dráma? Sajnos a válaszokat soha nem kapjuk meg. Lássuk hát, miből is kellene összeállnia ennek a mozinak: a kis Susie-t a pedofil szomszéd öli meg egy téli délutánon, holttestét a rendőrség hiába keresi.

Szülei egyre kétségbeesettebbek: apja szinte beleőrül a veszteségbe és a bizonytalanságba, anyja magába fordul. A kislány eközben valahol az élők világa és a túlvilág között, egy álomsíkból figyeli a földi történéseket, és lassanként megpróbálja gyilkosa nyomára vezetni a bánatos apát. Susie gyásza semmivel sem kisebb, mint a családjáé, hiszen neki sincs hőbb vágya, mint hogy hazakerülhessen. Jackson szárnyaló fantáziája jól ismert, és ez a köztes sík aztán tobzódik is a festményszerű képekben.

Komfortos mennyország
The Lovely Bones, amerikai fantasztikus film, 2009
Írta: Alice Sebold (regény), Philippa Boyens, Fran Walsh, Peter Jackson.
Rendezte: Peter Jackson.
Fényképezte: Andrew Lesnie.
Zene: Brian Eno.
Szereplők: Saoirse Ronan, Mark Wahlberg, Rachel Weisz, Stanley Tucci, Susan Sarandon.
Értékelés az 1–10-es skálán: 6

A szomszédra mindeközben senki nem gyanakszik: tisztes egyedülálló úrnak tűnik, bár kissé bogaras, de alapvetően szeretnivaló. De még mennyire hogy az, hiszen olyasvalaki alakítja, akiről eddig is tudtuk, hogy szinte bármilyen rossz szkriptet képes elvinni a hátán, és most újfent felülmúlja önmagát: Stanley Tucci már több jelölést is kapott ezért a mellékszerepért, egyebek mellett a Golden Globe egyik várományosa.

Peter Jackson nagyon jó rendező, és nagyszerű történetmesélő – ezt kár lenne tagadni, hiszen számtalanszor bizonyította már. A gond csak az, hogy ennél a filmnél mintha elfelejtett volna mindent, amit tudott: a cselekmény inkoherens, a jelenetek sokszor túl hosszúak, a szereplőket értelmetlen dolgok akadályozzák meg abban, hogy előrevigyék a történetet (nem lövök le poént, ha elmondom: az a jelenet, amikor Susie húga kulcsfontosságú dologra derít fényt, ám édesanyja hazaérkezése feletti öröme és meghatottsága miatt percekig halogatja a bejelentést, hihetetlenül frusztráló és idegesítő), a mondanivaló pedig, bár a film úgy tesz, mintha végül kikristályosodna, valójában teljesen zavaros.

Kiemelkedő azonban a színészgárda játéka: Tucci mellett a Susie-t alakító, a forgatás idején mindössze tizenhárom éves Saoirse Ronan a ködös értelmű párbeszédek takarásában is csillog-villog, kedves és hiteles, cseppet sem érződik rajta, hogy előző filmjéért Oscar-díjra jelölt sztárocska volna, inkább természetesen esetlen és mégis mélyen érző, mint bármelyik kamasz.

A rendező tudását valójában csak a thrillerjelenetekben mutatja meg: ilyenekből több is belefért volna a filmbe, ám akkor már túlságosan átcsúszott volna ebbe a zsánerbe, ezt pedig Jackson nyilván szándékosan kerüli. Pedig nem ártott volna elhatározni, merre szeretné kormányozni ezt a hajót, mert így sajnos csak a bizonytalanság marad az érdekes felütés után kegyetlenül hoppon maradó néző számára.

A lassú, spirituális töltetű jeleneteket, amelyek A gyűrűk ura háromszor három órás játékidejébe, bár nehezen, de befértek, a Komfortos mennyország 135 perce nem bírja el. Nemcsak a rendező, mások is látták mind a Csodás álmok jönnek, mind a Tideland című filmeket, s vagy szerették őket, vagy nem (én az elsőt nem, a másodikat nagyon), de a kettő szerelemgyerekéből ettől még nem biztos, hogy kérnek. Bár a 2002-ben megjelent sikerkönyvhöz nem volt szerencsém, meggyőződésem, hogy vagy jobb adaptációt érdemelt volna, vagy semmilyet.

Én pedig vagy egy sokkal jobb Peter Jackson-filmet érdemeltem volna az új évben, vagy semmilyet. A  szívem vérzik, de ez a látomásos, néhol vicces, néhol felkavaró, néhol kedves, néhol frusztráló, hosszúra nyúlt csuklógyakorlat a végére nem lesz több, mint zagyvaság.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés