Az 1974-es moziban még Walter Matthau játszotta a főszerepet, és a film hűebben követte nyomon a regény cselekményét, de nem ezért jobb, mint a mostani remake. A New York-i metróban játszódó túszdráma történetét ugyanis Scott saját, akciófilmes hagyományaira építve alkalmazta ismét képernyőre, aminek nyomán az eredeti sztorinál pörgősebb, de egyben zavarosabb és követhetetlenebb filmet kapunk.

A sztori amúgy bizonyára sokak számára ismerős: négy bűnöző eltéríti az egyik New York-i metrót, váltságdíjként pedig tízmillió dollárt kér. A városnak egy órája van arra, hogy fizessen, különben az elkövetők elkezdik kivégezni a túszokat. A mészárlást Zachary Garber, a diszpécserszolgálat vezetője próbálja megelőzni, aki rádión keresztül próbálja meggyőzni a vonateltérítők vezetőjét, Rydert arról, hogy engedje el a túszokat.

Scott azonban rendesen megkeverte a történetet, így például az eredetileg Walter Matthau játszotta cinikus, fehér metrórendőrből, Garber nyomozóból a politikai korrektség jegyében fekete bőrű diszpécserszolgálat-vezető lesz, Denzel Washington megszemélyesítésében, a vonateltérítők kimért, angol zsoldos vezetőjéből pedig John Travolta megszemélyesítésében minden hájjal megkent, bűnözővé avanzsált New York-i tőzsdecápa.

A Hajsza a föld alatt új feldolgozása ennek nyomán igazi, 21. századi alkotás, mind szereplőinek karakterét, mind a konfliktust tekintve. Míg az eredeti sztoriban csupán a váltságdíj megszerzése volt az elkövetők célja, itt már egy trükkös tőzsdei tranzakció is megbújik a háttérben, és a bűnözők interneten keresztül követik nyomon a földfelszínen zajló eseményeket.

A jó és a rossz küzdelméről szóló alapkonfliktust a forgatókönyvíró megpróbálta némiképp árnyalni a senki sem ártatlan elv alapján, így aztán kiderül, hogy Garber korábban korrupciós ügybe keveredett, de a klasszikus protagonista-antagonista morális ellentét árnyalására tett ilyetén kísérlet igencsak gyengén sül el, az ebből adódó feszültséget ugyanis jó hollywoodi szokás szerint már az elején elfojtják, és mégiscsak kiderül, hogy a pozitív főhős valódi nemes jellem.

Igazi 21. századi alkotássá teszi a filmet a látványvilág is: Scott már az elejétől kezdve gyorsan váltakozó, klipszerű jelenetekből alkotta meg a filmet, a jeleneteket az idő múlását jelző feliratok, valamint az események helyszínét jelző térképek választják el egymástól, miközben a száguldás érzetét az aláfestésként alkalmazott gépzene ritmusa is fokozza. Minderre alapvetően semmi szükség nincs, a feliratok és a háromdimenziós térképek inkább zavarólag hatnak, de hát valószínűleg így vélték kiválthatónak a történet igazi, hiteles fordulatait, amelyek hiánya azonban így is ordít.

A színészek teljesítménye is meglehetősen sterilre sikeredett, Travolta azonkívül, hogy a klasszikus rosszfiú-szerelésben, fekete bőrdzsekiben feszít, szigorúan nyírt körszakállal és fél négyzetméteres tetkóval, nem igazán tesz hozzá semmit a karakterhez, és Denzel Washington sem törte össze magát, hogy hitelesen hozza a feleségének este a közértben vásárolt tejet nejlonzacskóban hazacipelő átlagpolgárt.

John Turturro nyomozója emelkedik ki csupán a mezőnyből, de ő is csupán azért, mert nem kellett erőlködnie. A Hajsza a föld alatt remake-je úgy jellemezhető a legszemléletesebben, hogy Tony Scott leforgatta a regény videoklip-változatát, ami azonban moziban nagyon nem ül, az MTV-n meg a hosszúsága miatt úgysem adnák le. Úgyhogy igazából teljesen fölösleges volt.