Hirdetés

Körvonalazódó forma és tartalom

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Negyedszer tartottak falunapot a művelődési központot építő Magyarvistán. „Látod, építünk, építkezünk. Kőből, fából, betonból: Kalotavárát. Szervezkedünk. Két éve Országépítő Kós Károly néven egyesületet alapítottunk, mert szellemet és gyakorlatot egyesítő példádat szeretnénk követni. A soron következő tanácskozásunk Nagyszebenben lesz, ugye eljössz, ha méltónak találod? És szeretettel várunk Kalota várába, ha elkészülünk vele” – ezekkel a szavakkal emlékezett a harminc éve elhunyt Kós Károlyra Müller Csaba kolozsvári építész a vasárnap megtartott IV. Magyarvista Napon.

Benkő Levente

Benkő Levente

2007. július 30., 00:002007. július 30., 00:00

Makovecz Imre erdélyi tanítványa a kővel, a fával, a tollal és a szóval egyformán „ritka fényesen” bánó Kós Károlyról elmondta: talán a sorsformáló angyalok alakították úgy, hogy nekünk, erdélyieknek és magyaroknak legyen Kós Károlyunk. Müller a kósi örökség folytatásaként említette a magyarvistai Kalota Kulturális Központ építését, amelynek nagytermét éppen az idei falunapra fedték újra jó kezű mesteremberek és helybeli kalákázók.

Ezt a körvonalazódó formát töltötték fel vasárnap tartalommal táncosok, énekesek és művelődést pártoló támogatók. A Magyarvistával 2007. június 28-a óta hivatalosan is testvértelepülési kapcsolatot ápoló Hajdú-Bihar megyei Görbeháza három nemzedéket felsorakoztató táncosai sárközi és nagyiváni táncokkal késztették tapsra a népes közönséget, de nem kevésbé volt sikeres a szintén görbeházi Cserefa Népdalkör fellépése sem. Mindez csak ízelítő volt abból a műsorból, amelyet a magyarvistai születésű híres táncos, az 1977-ben elhunyt Mátyás István Mundruc emlékére tartottak vasárnap este, és amelyen vistai, valamint görbeházi fiatalok közösen ropták a nagy előd által hátrahagyott, de a Hajdúságból is hozott táncokat.

A csendesebb műfajok kedvelőinek nagy örömére Csébfalvi János, a Kalota Kulturális Központ építését támogató, magyarországi keresztény vállalkozókat tömörítő ÉRME klub vezetője bejelentette: a klubtagok adományaiból több mint 8000 kötetes, szépirodalmi, illetve szakkönyvekből és szótárakból álló könyvállomány érkezett meg Magyarvistára. A könyvadományozásnak ezzel nem volt vége, hiszen a Londonban élő András Levente piackutató bejelentette: néhai édesapja, az 1926-ban Magyarvistán született, és 2006-ban Bukarestben elhunyt András János újságíró, műfordító, szerkesztő könyvtárának közel 1000 kötetét ajándékozza a család Magyarvista javára. „Remélem, hogy a könyveket szeretettel és haszonnal olvasgatják majd a vistaiak, különösen a fiatalok” – mondta András Levente, aki lapunknak elárulta: szépirodalmi és történelmi tárgyú könyvek mellett lexikonok és szótárak alkotják a Kalotavár javára adományozott gyűjteményt. A kalotaszegi közösség ezután is számíthat a külső támogatásra. A Görbeháza és Magyarvista közötti testvértelepülési szerződés létrejöttét a továbblépés lehetőségének nevezte Kovács István, Magyargorbó vistai illetőségű polgármestere. Görbeháza polgármestere, Pusztai Adél bemutatta az 1926-ban alapított, 2700 lelkes Hajdú-Bihar megyei falut, és hozzátette: minden elismerést és támogatást megérdemel a magyarvistaiak igyekezete.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés