2007. március 30., 00:002007. március 30., 00:00
A rendezvényen elsősorbanhazai, friss szerzeményeket – kamaradarabokat, operákat– játszanak a meghívott zenekarok éselőadóművészek, a műsorban helyet kap a dzsesszeshangvételű muzsika is. A kétévente megrendezettfesztivál szervezői idén először nagy hangsúlytfektetnek a színpadi megjelenítésre. Míga korábbi években az operákat koncertekkeretében mutatták be, ezúttal színpadielőadásokra számíthatnak az érdeklődők– ígéri Cornel Þãranu fesztiváligazgató,akinek az Oreste-Oedipe (Oresztész-Ödipusz) címűoperája zárja szerdán a zenei seregszemlét,a Kolozsvári Nemzeti Operában. A műsorban mégkét opera szerepel: hétfőn este Cristian Bence-MukMoara lui Cãlifar (Cãlifar malma) és Rãzvan Metea C.F.R.című kamaraoperáját adják elő azeneakadémia stúdiójában. Színpadielőadás lesz kedden este Mihaela Vosganian és LilianaIorgulescu Interferenciák című összeállításais, benne fiatal román szerzők műveire komponálttáncokkal. Ez utóbbi produkciót a bukarestiInterArt együttes művészei adják elő, afesztiválra azonban távolabbról is érkeznekvendégek: a Franciaországból hazalátogatóDana Ciocârlie zongoraművész vasárnap ClaudeDebussy és francia zeneszerzők műveit játssza.
A fesztivált szombaton este a aTransylvania Barokk Együttes koncertje nyitja meg, a kvartettMihaela Maxim szólistával együtt Adrian PopCsillagénekeit adja elő; az est második felébena zeneakadémia ütős együttese lép fel.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.