
A Kolozsvári Magyar Opera ad otthont a második alkalommal megszervezett Steps – Nemzetközi Kortárstánc-fesztiválnak, amelynek keretében a házigazda társulat bemutatja Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozat című művét – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Szép Gyula, az intézmény igazgatója. A rendezvényre június 2–21. között kerül sor.
2015. május 20., 19:432015. május 20., 19:43
Sorin Dan, a rendezvénysorozat főszervezője, a Steps Egyesület vezetője elmondta: először csak terembérlés céljából keresték meg a magyar operát, de végül sokkal komolyabb együttműködés lett belőle.
A Comedy Cluj filmfesztivált is szervező egyesület vezetője elmondta, a műsor összeállításakor figyelembe vették, hogy a kolozsvári közönségnek még időre van szüksége, hogy befogadja a konceptuális táncokat, ezért nem erre fektették a hangsúlyt.
A nyitóelőadásra június 2-án kerül sor, a portugál Quorum Ballet Társulat mutatja be a Hattyúk tavát, annak kortárs értelmezését. Szintén a portugál társulat elődasára kerül sor két nappal később, ekkor a Correr o Fado előadását láthatja a közönség. Június 9-én a nagyszebeni Radu Stanca Színház adja elő a Mozart steps névre keresztelt előadását. A fesztiválon egy kínai és egy görög együttes is fellép.
Sorin Dan ugyanakkor úgy vélte, a Kolozsvári Magyar Operával való együttműködésük jó példa a város által szorgalmazott multikulturalitásra. „A kortárs táncnak van egy előnye a színházhoz képest: nem kell lefordítani\" – magyarázta. A fesztiválon egy kanadai társulat a színház, a táncművészet és a cirkusz elemeit ötvöző előadást mutat be a Sétatéren, a Kaszinó előtt.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!