2012. november 22., 08:562012. november 22., 08:56
A műhely célja, hogy a végzős hallgatók vizsgaelőadásai mellett folyamatossá tegyék a Stúdió Színház magyar nyelvű rendezvényeit, valamint lehetőséget biztosítsanak az oktató tanárok és a marosvásárhelyi társulatnál dolgozó művészek alkotótevékénységének, a művészi kísérletezésnek. Az alkotóműhely évadonként mutat be előadásokat, ugyanakkor célkitűzése, hogy művészileg igényes rendezvényeket szervezzen, elsősorban pályázati úton elnyert forrásokból.
Ebben az évadban a Magyar Művészeti Kar előadás-művészeti pályázatot hirdetett, melynek nyertese az egyetem adjunktusa, Bartha József képzőművész, látványtervező. A pénteken kezdődő rendezvénysorozat alcíme: Betekintés a kortárs művészeti alkotó folyamatokba, a kiállító és felvezető Bartha József. Pénteken 19 órától Talált, kisajátított vagy megalkotott – ráérzés és kigondoltság a kortárs művészetben című előadást követheti figyelemmel a közönség a Stúdió Színház előcsarnokában.
Beszélgetőpartnerek: Albert Mária egyetemi adjunktus, Gáspárik Attila színész, Máthé Kincső teatrológia szakos és Kupás Anna látványtervező szakos diák. Egy hét múlva, november 30-án Műtárgykészítés – műtárggyá nyilvánítás (táblakép, objekt, installáció, public art, street art, koncept art) címmel szerveznek beszélgetést ugyanott Harsányi Zsolt rendező, Székely Csaba író, Bányai Tamás világítástervező (rendező szakos hallgató) B. Szabó Zsolt multimédia szakos hallgató részvételével.
December 14-én Narrativitás a kortárs vizuális művészetekben címmel szerveznek beszélgetést, beszélgetőpartnerek: Ungvári Zrínyi Ildikó színházesztéta, Balási András teatrológus, Szabó Róbert Csaba író, Keresztes Franciska művelődésszervezés szakos magiszteri hallgató. Az előadás helyszíne a Stúdió Színház előcsarnoka. A rendezvénysorozatot a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.