
Fotó: Szigligeti Színház
Öt nap alatt hat erdélyi magyar színtársulat lép fel a nagyváradi Szigligeti Színházban szervezett seregszemlén, a MAFESZT-en. A szombaton záruló fesztivál tizennégy előadást sorakoztat fel.
2019. január 25., 12:072019. január 25., 12:07
2019. január 25., 12:412019. január 25., 12:41
A nagyváradi Szigligeti Színház ad otthont keddtől szombatig az erdélyi magyar színházak 2017-ben létrejött érdekvédelmi szervezete éves fesztiváljának, a MAFESZT-nek. A színházi seregszemle öt napja alatt a szövetség hat tagszínháza: a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a szatmárnémeti Harag György Társulat, az Aradi Kamaraszínház, a Csíki Játékszín, illetve a házigazda Szigligeti Színház lép színpadra.
A fesztivál második napján kezdetét vette a seregszemle gyermekszínházi szekciója: a Csíki Játékszín nagy sikerrel mutatta be Csipike, a gonosz törpe című előadását. A stúdiószínházi előadások sorát az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Jókai Színház Sonkamenüett című koprodukciója folytatta, ezt követően a Tomcsa Sándor Színház A főfőnök című előadását láthatta a közönség.
Az alkotói workshopot Kokan Mladenovics szerb rendező tartja, aki olyan Kárpát-medencei társulatokkal dolgozott már együtt, mint az Újvidéki Színház vagy a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház együttesei. A workshop során a színművészek napilapok híranyagai alapján improvizálnak. A MAFESZT programjában a Maszín által kezdeményezett, hiánypótló színháztechnikai képzéssorozat harmadik modulja is helyet kapott: Magyar Színháztechnikai Szövetség munkatársai számoltak be a színpad-, fény- és hangtechnika újdonságairól a továbbképzésen részt vevő tíz színház képviselőinek.
A közönség pénteken 17 órától a Harag György Társulat Tizenöt próbálkozás a színészetre című monodrámáját, illetve 19 órától a temesvári társulat Rabenthal című nagyszínpadi produkcióját láthatja. A fesztivál szombaton a temesvári Hókirálynő című gyermekelőadással, az Olivér! című musicallel, valamint a temesvári és szatmári társulatok koprodukciójával, a Burundangával zárul. Az előadásra jegyek még kaphatók a színház jegypénztárában, amely hosszított nyitvatartással, 11–19 óra között várja az érdeklődőket. További információk és teljes program a Mafeszt.szigligeti.ro oldalon olvasható.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!