
A jubileumi Mária-év alkalmából Boldogasszony címmel nyílt képzőművészeti vándorkiállítás kedden délután a Csíki Székely Múzeumban. Csíkszereda a negyedik helyszíne a Kárpát-medence és a diaszpóra 55 kiemelkedő magyar művésze által kortárs módon megfogalmazott Mária-ábrázolásokat bemutató vándorkiállításnak.
2015. július 29., 19:172015. július 29., 19:17
Hegedűs Enikő művészettörténész szerint a kiállítás tulajdonképpen hazaérkezett, hiszen forrása és ihletője Csíksomlyó kincse, a boldogságos Szűzanya szobra. „A Szűzanyáról beszélni mindig felemelő érzés, ez a kiállítás el is érte a célját ilyen tekintetben, ugyanis ez a sok művész a képzőművészet nyelvén szólal meg, és vizuálisan próbálják meg az ezerarcú Boldogaszszonyt ábrázolni” – fogalmazott Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója a megnyitón. A Kárpát-haza Galéria vándortárlatának fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnökei Tamás József római katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
„A nagy összmagyar kultúra már-már példátlannak mondható csillagegyüttállásának pillanata ez, amikor egyetlen közös esztétikai élményként szemlélhetjük meg az 55 alkotást” – mutatott rá Szász Jenő. Mint mondta, a Kárpát-medence és a nagyvilág szétszórt magyar közösségeihez eljuttatni kívánt kiállítássorozat vándoroltatásának célja a nemzet megmaradásának zálogát jelentő keresztény hitnek és értékeknek a felmutatása az anyaországban, a külhonban, a szórványban és a diaszpórában egyaránt. „Örömmel látjuk a képzőművészeti megnyilvánulásokat, és az olyan kezdeményezéseket, amelyek a magyar kormány azon nemzetstratégiai felfogását tükrözik, hogy a közös értékeink, kultúránk által kell egyesíti a nemzetet” – hangsúlyozta Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!