Hirdetés

Korszakváltás a Csíki Játékszínben

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Új, jobb elrendezésű székekkel várja a Csíki Játékszín nézőtere a közönséget, de zsinórpadlást is beszereltek az eredetileg művelődési háznak készült épületbe.

Péter Beáta

2016. augusztus 25., 16:512016. augusztus 25., 16:51

Megújult nézőtérrel és színpaddal kezdte az új évadot a Csíki Játékszín, az évadnyitó társulati ülést követően pedig a sajtó képviselőinek mutatták be az újdonságokat és az évadtervet. „Új székek kerültek a nézőtérre: az idei évadtól 96 székkel kevesebb van, de a jelenlegi ülőhelyek jobb rálátást biztosítanak a színpadra” – magyarázta Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója. Összesen 308 szék található a színház nézőterén, a bérletek kiváltásakor a nézőknek természetesen új helyet kell választaniuk, viszont előnyt élveznek a helyfoglalásban azok, akiknek a korábbi évadokban is bérletes helyük volt a színházban. A bérleteket augusztus 29-étől kezdik árusítani.

Beszerelték a zsinórpadlást

A színház igazgatója korszakváltó újdonságnak nevezte a színpadi zsinórpadlás beszerelését. „Annak idején ez az épület a hatvanas évek szerény igényei szerint felépített és berendezett művelődési ház volt. Az elmúlt tizenhét évben ezt próbáltuk lépésről lépésre »színháziasítani«, ez vonatkozik a színpadi és a nézőtéri állapotokra, az öltözőkre egyaránt. A zsinórpadlás megépítése eddig váratott magára, a színpadi munkánkat azonban nagyban fogja segíteni” – magyarázta Parászka.

A társulat kedd délután kezdte el Szép Ernő Vőlegény című darabjának olvasópróbáit, a bemutatót a tervek szerint október 14-én tartják. Felújítják A csodálatos esernyő című Bajor Andor-mesét, amelyet néhány évvel ezelőtt mutattak be, de – amint Parászka fogalmazott – azóta új gyerekközönség nőtt fel. A felújított előadást október 28-án mutatják be. A kamarateremben a Pity-palatty című gyerekprodukció és az Isteni színjáték avagy. című darab lesz műsoron, májusban pedig Az öldöklés istene című produkciót mutatják be.

Novemberben már a szilveszteri előadásra készülnek: a Tisztelt ház című zenés vígjátékot Lendvai Zoltán rendezi. Karácsony előtt a Hanyistók, avagy a grófkisasszony és a lápi szörny című mesejáték próbái kezdődnek, ennek a bemutatója február 7-én lesz. Március végén a Portugál című Egeressy Zoltán-drámának lesz a bemutatója, ezt Victor Ioan Frunză rendezi. Május 12-én Alekszandr Osztrovszkij Erdő című színművét mutatják be Porogi Dorka rendezésében. Nem marad el a gyerekelőadásokat népszerűsítő Lurkó Fesztivál sem, ezt május 22–28. között tartják.
Az idei évadtól a társulathoz szerződött két új színész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd, ők a szatmárnémeti színháztól érkeztek a Csíki Játékszínbe.

Nyitnak a román közönség felé

A színház igazgatója elmondta, igyekeznek megszólítani a csíkszeredai román közönséget is. „A kiindulópontunk az, hogy a Csíki Játékszín társulata magyar színházi társulat, amely magyar és világirodalmi színházi értékekre, ezen belül román színházi értékekre épít előadásokat. Megpróbálunk minél szélesebb közönséget megszólítani, de sokszor a lakosság jelentős százalékát adó román közönség kimarad. Ez egy idő után feszültséget teremthet, így ideje foglalkozni a problémával” – magyarázta az igazgató. Parászka rámutatott, amennyiben igény van rá, bizonyos előadásokat román nyelven feliratoznának, készítettek román nyelvű szórólapokat, és tárgyaltak már a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházzal, hogy időnként vigyék el előadásaikat Csíkba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés