
Archív
Fotó: Vargyasi Levente
Többek közt képzőművészeti kiállítással emlékeznek Kovásznán Háromszék egyik leghíresebb szülöttjére, Kőrösi Csoma Sándorra. A tibetológia megalapítója tiszteletére szervezett, szerdán elkezdődött és szombatig tartó rendezvénysorozat Csomakőrösön és Kovásznán várja a közönséget. A tárlatról Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője beszélt a Krónikának.
2018. április 12., 18:452018. április 12., 18:45
Kőrösi Csoma Sándor szellemiségét idézi fel a nagy tudós szülőfalujában, a háromszéki Csomakőrösön, valamint Kovásznán szerdán kezdődött rendezvénysorozat, amely szombatig várja az érdeklődőket. Immár 29. alkalommal szervezi meg a Kőrösi Coma Sándor Közművelődési Egyesület a tibetológia megalapítója, Háromszék egyik leghíresebb szülöttje tiszeletére a
Csütörtökön nyitották meg a hagyományosan a Kőrösi Csoma Sándor Napok programjába illeszkedő, Sorsok című képzőművészeti kiállítást a kovásznai Kádár László Képtárban. A megnyitón a tárlatot Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője értékelte, aki megkeresésünkre elmondta, az évente meghirdetett kiállítássorozat most megújult: eddigi gazdája, kurátora, Gazda József átadta a Kovászna Megyei Kulturális Központnak.
„A központ kért fel bennünket, hogy zsűrizzük, válogassuk a beérkezett anyagot, a hagyománynak megfelelően díjazunk is alkotókat. Szeretnénk, ha újabb gazdája lenne a kiállításnak, aki személyesen felelősséget vállal azért, hogy színvonalas alkotások gyűljenek össze” – mondta el Vécsi Nagy Zoltán. Hozzátette, nemcsak erdélyi, de magyarországi művészek alkotásai is szerepelnek a tárlaton, és más országokban élő magyar művészek is küldtek műveket.
„Úgy alakult, hogy két fiatal alkotó – a háromszéki Péter Alpár és a magyarországi Ghyczi Csongor küldte a szerintünk legfajsúlyosabb munkákat. A díjazással próbáljuk biztatni a fiatalokat, hogy többen vegyenek részt a tárlaton. Vécsi Nagy Zoltán azt is elmondta, hogy változatos, színes az anyag, amelyben festmények, fotók, térplasztikák, művészkönyvek, grafikák, textilre nyomott munkák szerepelnek.
– fogalmazott Vécsi Nagy Zoltán.
Amint a tárlatot összefoglaló katalógusban írta, a korábbi Csoma-tárlatok jelentős nemzetközi érdeklődést vívtak ki maguknak, éppen annak a sajátos szellemi konstellációnak köszönhetően, ami többnyire Gazda József elméleti munkássága és néhai felesége, Gazdáné Olosz Ella Kőrösi Csoma Sándor szellemiségét kivételesen méltó módon képviselő művészete révén állt össze.
– fogalmaz Vécsi Nagy Zoltán.
A Kőrösi Csoma Sándor Napok keretében pénteken többek közt megyei tudományos diákkerekasztalt tartanak négy szakosztályban, amelyen részt vesz egy debreceni iskola is. Pénteken és szombaton is folytatódik a tudományos konferencia, megemlékezést tartanak a református templomban, Csoma Sándor szobránál és emlékháznál.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!