Hirdetés

Kordonbontó Da Vinci-tárlat

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Megérkezett Firenzéből Debrecenbe annak a főként grafikai műveket felsorakoztató tárlatnak az anyaga, amelynek értékét a legtöbbre becsülik az eddig Magyarországon közönség elé bocsátott tárlatok közül. A több mint 2 milliárd forintra biztosított tárlaton Leonardo da Vinci korai – 1480 körül keletkezett – műszaki tanulmányokat és emberalakokat tartalmazó vázlatai csodálhatók meg.

2007. augusztus 16., 00:002007. augusztus 16., 00:00

A reneszánsz zseni műveinek ez az első szemléje, amelyet magyarországi kiállításra külföldről kölcsönadtak. A felbecsülhetetlen értékű alkotások különleges biztonsági intézkedések mellett, repülőgépen érkeztek Magyarországra – a Ferihegyi repülőtérről rendőri kísérettel szállították a debreceni Modem – Modern és Kortárs Művészeti Galériába. Miután a firenzei Uffizi Képtár kölcsönzési osztályának vezetője, Osvaldo Giovanelli személyesen meggyőződött róla, hogy a művek kiállítótermi elhelyezése, megvilágítása és biztonsági feltételei megfelelnek a szigorú előírásoknak, átadta azokat Gulyás Gábornak, a Modem igazgatójának.

A Modem galéria előtti téren felépítették Leonardo Kolosszusát, a 7 méter magas lovasszobrot is. Bár az impozáns alkotás nem készülhetett el a reneszánsz művész életében, a szoboröntés részleteit Leonardo 9000 feljegyzésben hagyta az utókorra. Neves szakemberek ezek alapján öntötték meg a gigantikus lovat, amelyet egy nemrég szabadalmaztatott eljárással, üveggyapot-technológiával készítettek el. A szobor felállítása kisebb bonyodalmat okozott. Egy magukat akcióművészeknek nevező társaság tagjai gázálarcban szállták meg a teret, követelve, hogy a Kolossszust védő kordont a látvány érdekében bontsák le. Mivel kívánságuk nem teljesült, az akcióművészek maguk hordták el a kordont.

Az igazi Da Vinci elnevezésű kiállítás védnöke Francesco Rutelli, Olaszország kulturális minisztere. A tárlatot Kósa Lajos Debrecen polgármestere, Paolo Galluzzi, az Instituto e Museo di Storia della Scienza igazgatója, valamint Gulyás Gábor a Modem igazgatója nyitja meg ma. A reneszánsz művész gondolkodás- és alkotásmódját komplex módon illusztráló nagyszabású kiállítás – melynek létrehozói között megtalálható a Da Vinci-kutatás számos nemzetközi szaktekintélye – három hónapig lesz látható Debrecenben, belépőjegyeket az erdélyi érdeklődők interneten is rendelhetnek a www.jegymester.hu címen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés