Fotó: Barabás Zsolt
2009. március 05., 09:572009. március 05., 09:57
A „Köpönyegem pedig az én irgalmasságom…” Köpönyeges Mária-ábrázolások a középkori Magyarországon című kiállításon Gombosi Beatrix azonos című könyvét is bemutatták. A szerző Magyarországon, Erdélyben, határon túli templomokban fotózta le a Köpönyeges Máriát ábrázoló falképeket. A Köpönyeges Mária összefoglaló ikonográfiai megnevezése azoknak az ábrázolásoknak, amelyeken a Szűz hosszú, bő palástját széttárva oltalma alá vonja a hozzá folyamodókat.
Gombosi Betarix szerint a kiállítás a védelmező, oltalmazó Szűzanya tiszteletére hívja fel a figyelmet. Emellett a szakemberek elmélyülhetnek az apró részletekben, összehasonlítva a korábbi és a legfrissebb falkép-feltárásokat. A könyv és a kiállítás a Köpönyeges Mária ábrázolások megjelenésétől, az 1300-as évektől az 1500-as évekig terjedő időszakot mutatja be.
Jánó Mihály művészettörténész a Gyárfás Jenő Képtár igazgatója úgy értékelte, a könyv a művészettörténeti kutatás egyik alapkönyve lesz, olyan ritka mű, amelyben a mély érzelem az alapos tudományos módszerességgel párosul. Szőcsné Gazda Enikő, a sepsiszentgyörgyi múzeum néprajz részlegének vezetője elmondta, hogy a művészettörténész és néprajzos Gombosi Beatrix a háromszéki intézmény viszszatérő vendége, hiszen a jelenleg szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársa egyetemistaként Sepsiszentgyörgyön végezte múzeumi gyakorlatát.
A bemutatón Várallyay Réka művészettörténész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa, valamint Bartis Erzsébet gyergyószentmiklósi hagyományőrző gyimesi csángó Mária-énekeket és középkori himnuszokat énekeltek. A múzeum munkatársai palástfű teával vendégelték meg a látogatókat. A kiállítás március 29-éig tekinthető meg a Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.