
Fotó: MTI
2008. június 11., 00:002008. június 11., 00:00
Katalin hetente betér a könyvtárba négyéves kislányával, mesét olvasnak, nézegetik a színes képeskönyveket, és gyakran részt vesznek az épületben szervezett kézműves foglalkozásokon is. A kislány imádja ezeket a délutánokat, édesanyja abban bízik, hogy így idővel a könyveket is megszereti. A huszonéves Kinga ritkán olvas, könyvtárba sem jár, az egyetemen szükséges könyvészetet megtalálja az interneten, vagy megkapja fénymásolva. A középiskolás Boti általában a román háziolvasmányokat kölcsönzi ki. Gabriella szívesen olvas, de mint mondja, nehezen igazodik el a könyvtárban, jó volna, ha ajánlót függesztenének ki, mert így, amit ismer, azt olvasta, amit meg nem, abból hogyan válogasson? Márpedig a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban van miből válogatni: az intézmény a napokban jelentős mennyiségű könyvadományt kapott. A magyarországi Zala megye egyik felszámolt szakszervezeti könyvtárának gyűjteményéből 70 ezer kiadvány került Szentgyörgyre. „Az adományt a Református Iskola Alapítvány adta át intézményünknek azzal a kikötéssel, hogy mintegy 15 ezer könyvet továbbítsunk a partiumi magyar közösségeknek” – tájékoztatta lapunkat Kiss Jenő könyvtárigazgató, aki szerint mintegy 25 ezer könyv Sepsiszentgyörgyön marad, a többit a vidéki könyvtárak között osztják szét. Lapunk érdeklődésére Kiss Jenő elmondta: az adomány javarésze jó állapotban van, és számos nívós kiadványt tartalmaz változatos témában és műfajban. A könyvtárosok megválogatták őket, és csak keveset kellett a papírmalomnak leadni. „Csak olyanokat semmisítettünk meg, amelyek ideológiailag vagy tartalmilag elavultak voltak” – magyarázta az igazgató, aki emlékeztetett, hogy idén márciusban is bővült a könyvállományuk, ugyanis a svájci Marco Botta 33 ezer kötetet tartalmazó magángyűjteményét a sepsiszentgyörgyi könyvtár kapta meg. Az idén elhunyt férfi végrendeletében a laussane-i önkormányzatra bízta, hogy gazdát keressen gazdag gyűjteményének, így került Sepsiszentgyörgyre a 21 tonnányi „könyvcsomag”, amely francia, angol, német és olasz nyelvű szépirodalmi könyveket, klasszikusokat, történelmi és földrajzi munkákat tartalmazott. A tervek szerint ezekből új részleg nyílik, ahol a Marco Botta magángyűjteményéből származó idegen nyelvű könyveket lehet majd kölcsönözni. „Az összesen mintegy 60 ezer címre rúgó adomány révén könyvállományunk 300 ezerre bővült. Az intézmény idei költségvetéséből mintegy 70 ezer lejt különítettünk el könyvvásárlásra, ebből közel 4000 kiadványt tudunk beszerezni. Ezek a számok is mutatják az adományok jelentőségét” – nyilatkozta lapunknak Kiss Jenő. A most kapott könyveket számítógépes könyvtári program segítségével veszik számba és osztályozzák, idén ezt a számítógépes rendszert is felújítják, hogy az olvasók év végéig már a világhálón is ellenőrizhessék, hogy a keresett kiadvány megtalálható-e a könyvtárban.
Az intézmény tavalyi felmérése szerint Sepsiszentgyörgyön leggyakrabban gyermek-, és ifjúsági regényeket igényelnek az olvasók, a legolvasottabb kötetek listáját Fodor Sándor Csipike című meseregénye vezette, de Mihail Sadoveanu Hanul Ancuţei és Mircea Eliade Maitreyi című regénye is „dobogós” volt. A nem kötelező olvasmányok közül Wass Albert A funtinelli boszorkány trilógiáját olvasták legtöbben, és az író Hűség bilincsében karcolatokat, novellákat tartalmazó kötete is bekerült az első öt leggyakrabban kölcsönzött könyv közé. A világirodalomi művek közül Thomas Brezina osztrák ifjúsági író detektívregényei a legnépszerűbbek, de továbbra is sokan keresik J. K. Rowling Harry Potter sorozatának köteteit, akárcsak Dan Brown A Da Vinci-kód című bestsellerét vagy Paulo Coelho, Agatha Christie, Danielle Steel és Stephen King könyveit. Tavaly 76 ezer kötetet kölcsönöztek a sepsiszentgyörgyi könyvtárból, a több mint 72 ezer látogató között olyanok is vannak, akik csak az ingyenes internetszolgáltatást vették igénybe. Egyre többen kérik a szakirodalmi kiadványok felkutatásában is a könyvtárosok segítségét, de nőtt az érdeklődés a Könyvet házhoz elnevezésű program iránt is, amely a mozgásban korlátozottaknak és az időseknek segít olvasmányhoz jutni. Az érdeklődők a 0267-351609-es telefonszámon jelenthetik be, hogy milyen könyvet olvasnának, a könyvtár két alkalmazottja pedig ezeket havonta kétszer ingyen házhoz szállítja, és szívesen el is beszélget a házigazdával.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.