2007. november 12., 00:002007. november 12., 00:00
A Jadviga párnája fogadtatásának ismertetése után az író készülõ, a 20. századi magyar történelem fontosabb pillanatait megrajzoló regényébõl olvasott fel részletet. Mint elmondta, hasznosnak találja, ha a mûvet megismerheti a közönség, hiszen a hallgatóság reakcióit figyelembe véve ilyenkor még változtatni tud rajta. A Nemzedékek az új magyar irodalomban címû rendezvény másik vendége, Dragomán György marosvásárhelyi származású író, szülõvárosával való kapcsolatáról számolt be az egybegyûlteknek. Mikor elhagyta Vásárhelyt, bizonyos szempontból megszûnt számára a város, de valamiképpen mégis megõrizte magának: sokszor merítkezik gyermekkori élményeibõl. A fiatal szerzõ mûveit hamarosan több nyelvre is lefordítják, ami nemzetközi sikert hozhat majd számára. Az irodalmi esten jelen volt még Szabó T. Anna kolozsvári származású költõ, valamint Várady Szabolcs, aki a 60. születésnapjára összegyûjtött írásait tartalmazó kötetérõl beszélt. A könyvvásáron a Pallas Akadémia idei termésébõl mutatták be Mircea Dinescu Szegek, ebek és szúró darazsak címû politikaiszatíra-kötetét Váli Éva fordításában. Ugyanott jelent meg lapunk munkatársa Benkõ Levente és Papp Annamária Magyar fogolysors a második világháborúban címû nagyszabású munkája is. Külön irodalmi estet szervezett a csíkszeredai Székelyföld folyóirat, amely most ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját, és ebbõl az alkalomból évkönyvet mutattak be. A Kriterionnál jelent meg Szász István Tas Beszédes hallgatás címû kötete, az egykori Hitel folyóiratról. A Mentor kiadó többek közt Kincses Elemér Soha címû regényével, Nagy Attila Café Flamingo és Fazakas Attila Õszi halrajok címû versesköteteivel mutatkozott be.
A könyvbemutatók közül többet is a vártnál kisebb érdeklõdés kísért. Ugyanakkor, míg az elõzõ években megtelt a Színmûvészeti Egyetem stúdióterme, az idei irodalmi esten a nézõtér foghíjas maradt. A Tamási Áron születésének 110. évfordulójára szervezett felolvasómaraton pedig már az elsõ napon érdektelenségbe fulladt.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.