2007. március 23., 00:002007. március 23., 00:00
Mihai Mãniuþiu – aki az utóbbiévek legsikeresebb előadásait, a Woyzecket, a DoktorFaustus tragikus históriáját hozta létrea kolozsvári társulattal – misztikus átiratanem értelmez, és nem kíván megfejtésselszolgálni. A rendező szerint „az Énekek énekéneka tudatalatti rétegeket kell megszólítania, anézőnek az előadás alatt születő érzéseitkell megértenie; remélem, hogy az előadásugyanolyan titokzatos lesz, mint amilyen a költemény.”Mãniuþiu úgy véli, a lenyűgöző szépségűköltemény „kulcsára” soha nem fogunkrábukkanni. „2000 éve keresik a kulcsát, ésén nem is törekszem arra, hogy megtaláljam. Engema titok érdekel, nem a megfejtés” – mondta arendező, aki hét fejezetben mesél Szulamitról,vagyis Sophiáról – Isten anyai, női leheletéről,akit kettős szereposztásban Györgyjakab Enikő ésVava ªtefãnescu alakít. „Fejezetekről van szó, nemjelenetekről. Az előadás az Énekek énekénekújabb könyve, amely színházi eszközökkelkészült. Vizuális könyv tulajdonképpen”– magyarázta Mãniuþiu, aki már több évefoglalkozik ószövetségi szövegekadaptációjával. A nagyszebeni Radu StancaSzínháznál rendezett Zsidó Trilógiája(A prédikátor, A Jób-kísérlet ésa Shoah. A Primo Levi-verzió) a szebeni nemzetköziszínházi fesztiválra készül el.
Az Énekek énekébena kolozsvári társulat csaknem valamennyi tagja színrelép: Senkálszky Endre, Galló Ernő, AlbertCsilla, Boldizsár Emőke, Kali Andrea, M. KántorMelinda, Péter Hilda, Skovrán Tünde, Tordai Tekla,Vindis Andrea, Balla Szabolcs, Bíró József,Bodolai Balázs, Buzási András, DiményÁron, Fogarasi Alpár, Hatházi András,Laczkó Wass Róbert, Molnár Levente, OrbánAttila, Salat Lehel, Sinkó Ferenc és Szűcs Ervin. Azelőadásában közreműködött mégVisky András dramaturg, Valentin Codoiu díszlet- ésjelmeztervező, és a rendező munkatársa, BorsosLevente. A bemutató pénteken 20 órakor kezdődik,a stúdió-előadást 16 éven felülieknekajánlják.
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.
Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.
Kifejezetten nagy érdeklődés övezte az idei évben a zalánpataki falumúzeumot, ahol népes csoportok is megfordultak a nyáron, ugyanakkor az időszakosan kiállított magyar Szent Korona hiteles másolata is számos látogatót vonzott a háromszéki faluba.
Elindította a Filmtett erdélyi filmes portál a Filmtárat, amelynek célja, hogy összegyűjtse, bemutassa a fellelhető, régebbi és újabb erdélyi alkotásokat.
A legendás színházigazgató és filmrendező, Janovics Jenő alakját és a némafilmek világát idézte fel Kolozsváron Bősze Ádám zenetörténész és Palojtay János zongoraművész.