HIRDETÉS

Könyv jelent meg Széles Anna színésznőről

Krónika 2017. május 20., 11:03
HIRDETÉS

Medgyessy Éva Széles Anna: Az örök Anikó című könyvét mutatják be május 25-én, csütörtökön 17 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában.

Széles Anna színésznőről és Medgyessy Évával Visky András beszélget – közölte a színház. A Polis Kiadó gondozásában megjelent kötet Széles Anna színész pályáját tekinti át, mely egyedülálló az 1960–90-es évek erdélyi, illetve romániai és magyarországi színház- és filmtörténetében.

Széles Anna 1965–1989 között volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, Magyarországra költözését követően Budapesten játszott. Már főiskolai évei alatt nemzetközi fesztiválokon díjazott román filmekben szerepelt, majd televíziós személyiség a bukaresti magyar tévében, filmszereplő számos magyarországi produkcióban.

HIRDETÉS

A kötet három egymásra tevődő és egymást kiegészítő réteg összefonódása.

Egyrészt a színésznő nyilatkozik életéről, pályafutásáról. Másrészt Medgyessy Éva színháztörténész és író, a művésznő pályafutásának szemtanújaként és szakemberként a társadalmi, politikai, művészeti hátteret megvilágító kommentárokat és szakmai kiegészítéseket fűz a Széles Anna emlékezéséhez.

Harmadik rétegeként a filmes és színházi eseményeket, előadásokat dokumentáló újságcikkek, riportok vonatkozó részleteit idézi fel a kötet. A könyv méltó kiegészítése a gazdag képanyag valódi ritkaságoknak számító illusztrációkkal, amelyek a kortársakat és a kor film- és színpadi művészetét egyaránt felidézik.

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS