„Zenevágyunkat nem ötvözik misztériumok, filozófiák, csupán az örömmuzsika. Ez biztosítja a csapat életképességét, így küzdjük le a minket elválasztó kilométereket\" – fogalmaz a korábban más-más együttesekben játszó zenészekbõl áprilisban megalakult és júliusban „megkeresztelt\" – azaz nevet kapott – zenekar. Orbán Ferenc hegedûs szerint zenéjük olyan kísérletnek mondható, amelyben a magyar népdalkincs egy-egy elemét rögtönzésekkel teletûzdelt játékká alakítják. Ebben az igényes mûfajban vállalt szerepet a korábban a szegedi Folkolór együttesben játszó Kátai Judit énekes és hegedûs, a TransylMania zenekarban is megfordult Orbán Ferenc és Kátai Jocó dobos, valamint Kerezsi Csongor, a sepsiszentgyörgyi Equinox rockbanda basszusgitárosa és Könczey Jenõ billentyûs. Az együttes Templomkerítés címû dalával bejutott a Becherovka osztrák tehetségkutató fesztivál döntõjébe, amelyet november 18-án tartanak Budapesten, az A38-as hajón. Az együttes repertoárja lassan albumnyi anyaggá gyûl, köztük olyan dalokkal, mint a Bús életem, az Erdélyország sok szép vize, az Istenem, Istenem…, a Settenkedõ, a Templomkerítés, a De szeretnék vagy az Ötösfogat.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.