Fotó: Biró István
A kolozsvári magyar színház Julius Caesar című, Silviu Purcărete által rendezett előadása nyitja pénteken a tizenhetedik alkalommal megrendezett dél-koreai Szöuli Előadóművészeti Fesztivált, közölte a teátrum.
2017. szeptember 12., 08:352017. szeptember 12., 08:35
A 2001 óta minden ősszel megszervezésre kerülő nemzetközi találkozó Dél-Korea, valamint egész Ázsia egyik legrangosabb kulturális fesztiválja.
a fesztivál célja a kortárs előadóművészet sokszínűségének megismertetése a koreai közönséggel.
A fesztivál egy hónapon keresztül, több helyszínen zajlik. A tizenhetedik kiadásra hét ország tizenhét társulata érkezik Szöulba. Görögország, Írország, Nagy Britannia, Franciaország, Kanada és Dél-Korea mellett a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyetlen magyar nyelvű, egyszersmind egyetlen romániai társulatként kapott meghívást a találkozóra.
2011-ben a Tompa Gábor által rendezett III. Richárd, míg 2013-ban az Andrei Șerban rendezte Suttogások és sikolyok kapott meghívást a távol-keleti fővárosba.
A 2015 októberében bemutatott produkció címszerepét Bogdán Zsolt játssza, további szerepekben Bács Miklós, Viola Gábor, Balla Szabolcs, Kató Emőke, Györgyjakab Enikő, Albert Csilla, Bodolai Balázs, Dimény Áron, Farkas Loránd, Fogarasi Alpár, Kántor Melinda, Keresztes Sándor, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Váta Loránd, Platz János.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.
szóljon hozzá!