2009. március 11., 09:242009. március 11., 09:24
A kolozsvári színház Tompa Gábor rendezte Három nővér című előadását hét kategóriában is felterjesztette díjazásra a Román Színházi Szövetség (UNITER) jelölő zsűrije, de a Tamási Áron Színház Bocsárdi László rendezte Yvonne, burgundi hercegnő című előadását is öt kategóriában méltatták.
Legjobb rendezés címre Tompa Gábor, Bocsárdi László és Radu Afrim pályázik az április 13-án megrendezendő UNITER-gálán, ugyanakkor idén a legjobb előadás díjára is azokat a produkciókat jelölték, amelyekért a három rendezőt felterjesztették. A kolozsvári Három nővér, a sepsiszentgyörgyi Yvonne, burgundi hercegnő és a Brăilai Maria Filotti Színházban színpadra állított A párnaember című produkciók versenyeznek majd a legjobb előadás díjáért az idei UNITER-gálán.
Both Andrást a kolozsvári színházban készített díszletéért, Bartha Józsefet a sepsiszentgyörgyi előadás díszletéért jelölték a legjobb díszlettervező díjára, mellettük még Velica Panduru, a Temesvári Nemzeti Színház Az M család betegsége című produkció színpadképéért versenyez az elismerésért. Bogdán Zsoltot Versinyin (Három nővér) szerepéért, Mátray Lászlót Fülöp herceg megformálásáért (Yvonne, burgundi hercegnő), Victor Rebengiucot pedig Willy Loman (Az ügynök halála) alakításáért terjesztette fel a háromtagú jelölő zsűri a legjobb férfi főszerep díjára.
A legjobb női főszerep pályázói között is találhatunk magyar jelöltet: Dorina Chiriac és Mariana Mihuţ mellett Kézdi Imolát Mása szerepéért ajánlották a zsűri figyelmébe. Skovrán Tünde Három nővérben nyújtott Natasa-alakítását a legjobb női mellékszereplő díjára jelölték, ugyanígy a legjobb férfi mellékszereplő elismerésért versenyez Hatházi András Andrej-alakítása és a Pálffy Tibor az Yvonne, burgundi hercegnőben megformált Kamarása.
Debütdíjra idén Ioana Anastasia Anton, Florina Gleznea és Ionuţ Grama pályázhat, ezenkívül a színházi szövetség díjazza a legjobb rádiószínházat, valamint a legjobb román drámát is. Idén Magdalena Boiangiu, Victor Scoradeţ és Ionuţ Sociu kritikusok terjesztették fel díjazásra a színházi alkotókat. A Román Színházi Szövetség 1991-től szervezi meg a „színházi Oscarként” is számon tartott UNITER-gálát, ahol az elmúlt év legjobbnak ítélt színházi produkcióit és alkotóit díjazzák.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.