A hagyományosan a komolyzenére épülõ rendezvénysorozaton a kincses várost az Arcadia Vonósnégyes, Erich Türk orgonamûvész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és Könczey Elemér karikaturista, lapunk munkatársa képviseli. A fesztivál kolozsvári sajtótájékoztatóján a Szépmûvészeti Múzeumban jelen volt Zimányi Zsófia, a fesztivál fõigazgatója, Szalay Zsolt, a rendezvény fõtámogatójának, a MOL-nak a romániai igazgatója, valamint azok a kolozsvári mûvészek, akik a Vendégünk egy város – Kolozsvár köszönti Budapestet program keretében az erdélyi mûvészetet képviselik majd a 60 helyszínen zajló, 150–200 eseményt felvonultató rendezvénysorozaton. A kínálatban kiemelt szerepet játszanak a reneszánsz mûvek, személyiségek, helyszínek és események is, a fesztivál másik alapkoncepciója az immár tradícióvá vált Világok Találkozása: magyarországi és külföldi mûvészek randevúja a különféle kultúrák képviseletében. A MOL mint a fesztivál fõtámogatója, külön figyelmet fordít arra, hogy azokban az országokban, ahol jelen van, elõsegítse a kultúrák találkozását. A tavaszi fesztiválon fellépõ kolozsvári mûvészek elmondták, megtiszteltetésnek érzik, hogy ilyen rangos rendezvényen léphetnek fel. Könczey Elemér úgy véli, ahogy a hétköznapok komolyságát a humor oldhatja fel, az õ karikatúrái is derût lophatnak a fesztivál komolyságába: a mûvész karikatúra-kiállítása március 18-ától lesz megtekinthetõ a Millenáris Teátrumban. Az Arcadia Vonósnégyes a Magyar Rádió hangversenytermében koncertezik március 22-én. Török Zsolt, az együttes gordonkása elmondta: elsõ ízben lép fel a 2005-ben alakult vonósnégyes Budapesten. A Silviu Purcãrete rendezte Gianni Schicchit nagy várakozás elõzi meg: Zimányi Zsófia szerint kedvezõ kritikákat kapott a kolozsvári színház rendhagyó elõadása, amely abban a tekintetben rendhagyó, hogy színészek éneklik végig az operát. A Thália Színház termét át kell alakítani a Puccini-mû különleges elõadásához, amelyet március 25-én mutatnak be Budapesten. Erich Türk orgonamûvész az Egyetemi templomban koncertezik március 28-án, többek között édesapja, Hans Peter Türk mûveit, valamint Bach, Mozart és Franck-darabokat ad elõ.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.