A művelődési központ segítségével Harry Tavitian dzsesszzongorista, Cserey Csaba ütőhangszer-művész, Szabó Tibor Jászai-díjas színművész, illetve az Orient Expres együttes lép fel a székelyföldi városban. A Tarisznyás Márton Múzeum színházi fotókiállítást szervez, a városi könyvtár könyvvásárral és író-olvasó találkozókkal várja az érdeklődőket.
A végzős színésznövendékeknek bemutatkozási lehetőséget kínálnak azzal, hogy a fellépések mellett felolvasóesteken is részt vesznek. Visky András A szökés című kötetéből Az alkoholisták című színművet a kolozsvári színinövendékek, Hatházi András A hetérák tudománya című könyvéből a marosvásárhelyi végzős színisek, Kiss Csaba Világtalanok című művéből pedig a Figura színészei nyújtanak ízelítőt. A kollokvium ideje alatt műhelygyakorlatok várják a színészeket, ahol olyan neves színházi személyiségek adnak elő, mint Florin Fieroiu koreográfus vagy David Esrig rendező. Ezenkívül a fesztiválon Kötő József tart előadást a kisebbségi színházak európai uniós szerepéről, illetve Andreea Grecu romániai és európai uniós pályázati lehetőségekről értekezik.
A fesztivál vendégei ezúttal is erre az alkalomra készülő kiadványból tájékozódhatnak. A kollokviumi újságot idén is a színművészeti egyetemek végzős dramaturgia szakos hallgatói szerkesztik. A színházigazgatók május 5-én Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, illetve Demeter Andrással, a színházi törvény megalkotójával találkozhatnak.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.