
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház a 2015/2016-os évadot a júniusban bemutatott, Hervay Gizella Kobak meséi című műve alapján készült Kobak és Kati (rendező: Lukács Emőke) előadásával kezdi szeptember 20-án 18 órától, majd Kisbaconban vendégszerepel Benedek Elek A szegény ember királysága (rendező: Nagy Kopeczky Kálmán) című produkcióval – adta hírül a teátrum.
2015. szeptember 15., 22:282015. szeptember 15., 22:28
A Cimborák Bábszínház szeptember 29-én Kovásznán szabadtéri interaktív mesebarangolást szervez a helyi óvodásoknak és kisiskolásoknak, szeptember 30-án, a magyar népmese napján sepsiszentgyörgyi flashmobra készül.
A társulat október folyamán két nemzetközi fesztiválon, a nagyváradi Fux Feszten a Mátyás királlyá koronázása, valamint a Kányádi Sándor művein alapuló Verstől versig hajt a csordás (rendező: Nagy Kopeczky Kálmán) című előadással szerepel, utóbbi produkció látható lesz a kolozsvári Nemzetközi PUCK Bábfesztiválon is.
A fesztiválokat követően Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen játsszák a Kányádi-előadást, és Kovászna megye több településén fellépnek a Lázár Ervin írásán alapuló Szegény Dzsoni és Árnika, valamint a Mátyás királlyá koronázása című előadásokkal. Közben elkezdődnek a próbái az Arany János A fülemüle című művéből készülő új előadásnak, amelyet Nagy Kopeczky Kálmán rendez. A bemutató várható időpontja november 8. lesz.
A társulat közleménye szerint december folyamán műsoron lesz Az Ég ím akkor ölelkezett a Földdel (rendező: Nagy Lázár József) című betlehemes előadás, és a előző évekhez hasonlóan ismét megszervezik a Gyulafehérvári Caritasszal közösen az Adventi hétvégék című rendezvénysorozatot.
Az évad második felében, 2016 januárjában bemutatják Tasnádi István Cyber Cyrano (rendező: Nagy Lázár József) című darabját, amely elsősorban középiskolásoknak készül, majd egy népmese-feldolgozás is színpadra kerül.
„A sepsiszentgyörgyi bábszínház célja, hogy a város és a megye gyermekközönségét művészi igénnyel készülő bábelőadásokkal szórakoztassa, így az évadtervek megalkotásakor is lényeges szempont, hogy óvodásoknak, kisiskolásoknak, illetve középiskolásoknak szóló előadások egyaránt legyenek műsoron. Törekvéseink továbbá kiterjednek a népmesék, néphagyományok kiemelkedő jelentőségének, ezek identitásformáló tulajdonságának, kultúraépítő és -megőrző jellegének tudatosítására. Elek apó példáját követve, a Cimborák Bábszínház közössége számára kötelesség a népmesékkel való foglalkozás, ezek megismerése és megismertetése a felnövekvő és felnőtt nemzedékekkel mindenkori feladat a társulat életében” – fogalmaz közleményében az intézmény.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!