
A kitüntetést Szép Gyula operaigazgató veszi át
Fotó: Bíró István
A Kolozsvári Magyar Opera neve is szerepel a hét díjazott között a 102. Magyar Örökség Díjátadó budapesti ünnepségén. A szeptember 24-én, szombaton 11 órától kezdődő eseményre a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kerül sor.
2022. szeptember 20., 11:042022. szeptember 20., 11:04
A kitüntetést Szép Gyula operaigazgató veszi át – olvasható a társulat sajtóközleményében. A Kolozsvári Magyar Operát Selmeczi György, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, operarendező laudálja.
A Magyarországért Alapítvány kurátorai 1995-ben úgy határoztak, jeles bizottságot kérnek fel arra a célra, hogy együtt munkálkodva Magyar Örökség Díj (MÖD) néven létrehozzák a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumát.
A Bírálóbizottság korábbi vezetőinek, Makovecz Imrének, Mádl Ferencnek, Fekete Györgynek és Hámori Józsefnek erkölcsi hagyatéka nagy felelősséget ró a kitüntetettek kiválasztásában, mert
A Hungarikum Bizottság 2021 júniusában kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánította a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett személyek lezárult életműveit, ezáltal a Magyar Értéktár részévé válhattak a magyar történelem kiváló alkotó személyiségeinek munkásságai.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!