2009. október 02., 10:092009. október 02., 10:09
A Figura Stúdió Színház 2009. október 3–11. között szervezi meg a VIII. Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumát Gyergyószentmiklóson. A versenyjellegű színházi eseményen jelen lesz Erdély valamennyi hivatásos magyar színházi társulata, illetve a két színészképző egyetem társulatai.
De ott lesz a temesvári német színtársulat, valamint a bukaresti zsidó színház is, csupán a szebeni német színház marad távol idén. Az ünnepélyes megnyitót követően a házigazda társulat, a 25 éves Figura mutatja be a Játszótér című darabját, majd felavatják a Bocsárdi Angi Gabriella stúdiótermet. Az első nap programja a Csíki Játékszín Urs Widmer Nagykutyák című darabjából készült stúdió-előadásával folytatódik, majd a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Jon Fosse Alvás című művét mutatja be.
A tartalmas est után az Eastern Station együttes koncertezik. Vasárnap a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata Jean Racine Phaedra című darabját, a Temesvári Állami Német Színház pedig Goethe Faustját mutatja be. Késő este etnodzsessz koncert lesz Főszerepben a cimbalom címmel. Hétfőn a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, Kakuts Ágnes mutatja be Árva élet című produkcióját, majd a sepsiszentgyörgyi M Stúdió lép fel Romeo & Júlia című mozgásszínházi előadásával.
A keddi program felolvasószínházzal kezdődik, a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem drámapályázatának második díjas alkotását: a gyergyószentmiklósi Csuszner Ferenc Hátrahagyaték című drámáját olvassák fel a Figura színészei. Ezt követően a BBTE színházművészeti és televíziós karának diákjai Dürrenmatt Fizikusok című darabját mutatják be.
Szerdán Nagy Eszter színművész mutatja be Visky András Megöltem az anyámat című darabját, utána pedig a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata lép fel a Mindhalálig Beatles című zenés előadással. Csütörtökön Mátyás Zsolt színművész előadja a Ködszurkáló, avagy Egy bohóc nézetei című produkcióját, majd a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház mutatja be Amor Omnia című előadását.
Pénteken a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozata Moliére Dandin György, avagy a megcsúfolt férj darabját mutatja be, este pedig a Bukaresti Állami Zsidó Színház Solem Aléhem Lakodalom válással című előadását tekintheti meg a közönség. Szombaton a Marosvásárhelyi Akadémiai Műhely Marius von Mayenburg A csúnya című darabjával lép fel, majd az Aradi Kamaraszínház Jean Cocteau Emberi hang, illetve a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház F. G. Lorca Bernarda Alba háza című darabját játssza. Este a Jancsy Kőrössy, Ramona Horváth és Nicolas Simion trió zenél. A vasárnapi díjkiosztó gálán a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Moliere A mizantróp című művével lép színre.
A kollokvium idejére bérletek válthatók diákoknak és nyugdíjasoknak 40, felnőtteknek 60 lejért, a jegyek ára pedig 4, illetve 6 lej.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.