2009. június 17., 10:022009. június 17., 10:02
A május 11-én kezdődött Barokk év 2009 négyfordulós on-line vetélkedőt abból az alkalomból szervezték meg, hogy 250 évvel ezelőtt fejeződött be a legszebb vásárhelyi barokk épület, a Toldalagi-palota építése.
A Lázok Klára történész, a Teleki Téka munkatársa, Fülöp Otília, a Sapientia – EMTE marosvásárhelyi adjunktusa, Orbán János művészettörténész és Nagy J. Attila műépítész alkotta zsűri húsz csapatból választotta ki a nyerteseket. A Barokk év honlapján hozzászólásokat is be lehetett küldeni, a közönségszavazáson összesen 32 785 voks gyűlt össze. Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem rektora, a Barokk év rendezvény fő védnöke elmondta: „e barakk korszakban” figyelemre méltó a tanulók lelkesedése. Marosvásárhelyen kevés a barokk épület, a fennmaradt barokk stílusú tárgy, de ami van, azt megbecsülik.”
A zsűritagok külön értékelték a négy hétig tartó verseny egyes szakaszainak az eredményeit, minden versenyszám legjobbja különdíjban részesült. Az első hét feladata az volt, hogy a versenyzőknek olyan filmeket kellett válogatniuk, kommentálniuk, amelyekben barokk jegyek fedezhetők fel. Lázok Klára elmondta, a dolgozatok értékelésekor arra figyeltek, hogy azok önálló munkák legyenek. A második héten marosvásárhelyi barokk tárgyakat kellett keresniük a fiatal versenyzőknek.
Orbán János művészettörténész szerint nem minden leírt műtárgy barokk stílusú, de egyes leírások igen figyelemreméltóak. A Nyakatekert Okoskodók csapat Árva Bethlen Kata Bethlen Anikó grófnő tulajdonában lévő mozsarát mutatta be, de a leírt műtárgyak között értékes bútorok, 18. századi ötvösmunkák is szerepeltek. A harmadik héten a versenyzők saját készítésű barokk plakátokkal versenyeztek, majd a negyedik hét programjában barokk stílusú szépirodalmi szövegeket elemeztek a csapatok.
Az összesítésben a fődíjat, egy nyolcnapos olaszországi nyaralást a Bolyai Farkas Gimnázium Nyakatekert Okoskodók csapata nyerte. A második díjat, négy ingyenes belépőt a Félsziget Fesztiválra a Ventosa Caterva csapat, míg a 2009–2010-es évadra szóló Stúdió Színház-bérletet a harmadik helyezett Kukucska csapat vihette haza.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.