Hirdetés

Kiosztották a 130 éves EMKE elismeréseit

„Nem a világmegváltó tervek készítése a feladatunk, hanem a közösséget megőrző apró munka” – fogalmazott Dávid Gyula, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke a szervezet 130 éves történetét áttekintő előadásában.

Kiss Előd-Gergely

2015. április 12., 18:482015. április 12., 18:48

A jubileumát ünneplő civil ernyőszervezet hétvégi kolozsvári közgyűlésén ugyanakkor Széman Péter, az EMKE elnöke bejelentette: a nyár elejéig elkészül Sütő András pusztakamarási szülőházának felújítása és megnyílik a nagyközönség előtt.

A kétnapos rendezvénysorozat első napján, pénteken megkoszorúzták a szervezet életében fontos szerepet játszó Kötő József sírját a Házsongárdi temetőben, majd a Györkös Mányi Albert-emlékházban nyílt jubileumi tárlat Társadalmi szerepvállalás és részvétel a 19. század végén – Az EMKE indulása címmel.

Az EMKE fennmaradt tárgyait bemutató tárlaton Gaál György helyörténész mutatta be a közművelődési szervezet csaknem másfél évszázadát. Szombaton került sor az EMKE ünnepi közgyűlésére és díjátadójára. A Guttman Mihály Pedagóguskórus műsorát követően, közéleti személyiségek, meghívottak köszöntötték a 130. születésnapját ünneplő EMKÉ-t.

Ezt követően került sor Dávid Gyula előadására, amelyben áttekintette a különböző történelmi időszakokban az EMKÉ-t ért viszontagságokat. Széman Péter elnök elmondta: Kolozsváron a Szabédi László-emlékház irattárát kívánják bővíteni, illetve a benne található anyagokat digitalizálni. Augusztus 14–16. között tervezik megszervezni a Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivált, októberben pedig interdiszciplináris konferenciát szerveznek 130 éves az EMKE címmel.

A közgyűlést követően kiosztották az EMKE díjait. Tasnádi-Sáhy Péter lényeglátó, közösségszolgáló riportjaiért és publicisztikai írásaiért, Könczei Csongor a néprajz- és néptánckutatás, valamint a néptáncoktatás területén elért kimagasló eredményeiért, Zepeczaner Jenő a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szakszerű vezetéséért, gyarapításáért és működtetéséért vehetett át díjat.

Zsigmond Emese a színvonalas erdélyi gyermekkultúra alakításában és szervezésében vállalt kiemelkedő szerepéért, az erdélyi gyermeklapok szerkesztőségi munkájának irányításáért részesült elismerésben, dr. Péter Éva az erdélyi magyar kórusmozgalomban kifejtett több évtizedes kiemelkedő művészi és önzetlen oktatói tevékenységéért kapott díjat.

Szebeni Zsuzsát a Bánffy Miklós-életművet bemutató, kiállítások szervezéséért jutalmazták, míg Albert Csillát „változatos és ihletett szerepskálájáért, gazdagon kibontakozó színművészetéért díjazták”. Elismerésben részesült még dr. Tosa Szilágyi Katalin kiemelkedő művészi és közművelődési tevékenységéért, Kelemen Katalin könyvtári gyűjtemény- és adatbázisépítő, valamint helyismereti munkájáért, a közművelődés szolgálatáért.

Vincze Zoltán részére odaadó oktatói munkásságáért, honismereti és helytörténeti ismeretterjesztő tevékenységéért valamint a kolozsvári régészeti iskola történetének feltárásában szerzett pótolhatatlan érdemeiért ítélt meg díjat az EMKE, Péter Pálnak pedig szerteágazó, folyamatos és igényes mecénási tevékenységét ismerték el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés