
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2012. november 19., 08:042012. november 19., 08:04
Mint a G. Caffé kávéház és egyben kulturális szolgáltatóközpont menedzsere kifejtette, a november 8. és 15. között rendezett fesztivál kiválóan sikerült, mondhatni kinőtte magát. „Idén – a tízéves évfordulóra – el tudott jönni Kanadából James Campbell világhírű klarinétos és a magyarországi Lencsés Lajos is, aki oboistaként legalább akkora klasszis. Ugyanakkor eljöttek visszatérő vendégeink, a hollandiai csellisták, a Tiberius Kvartett, Frank van der Laar zongorista Hollandiából” – összegzett a szervező.
Egy ilyen nagyszabású fesztivál megszervezéséhez rengeteg pénz és energia szükséges, de a korábbi évekhez hasonlóan idén is voltak társszervezők: a Tiberius Egyesület a szászrégeni, a szovátai, a besztercei és a marosvásárhelyi koncerteket szervezte és bonyolította, Kostyák Előd a kolozsvári programot, ahol ugyancsak tíz egymást követő napon hangzott el majdnem ugyanez az anyag.
„Az utolsó napok kiemelkedő sikerén és a tízéves hagyományon felbuzdulva merek tervezni. Lehet, hogy a jövőben nem sikerül ilyen sokoldalúra a fesztivál, de öt-hat napos fesztiválra mindenkép számíthat a közönség. Hiánypótlónak tartom, ráadásul ingyenes, úgyhogy egyfajta ajándék, amelyre szükség van” – fejtette ki Bihari.
S. M.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.