Hirdetés

Kincses Réka filmje nyerte az Astra Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját

A marosvásárhelyi származású Kincses Réka Balkán bajnok címû filmje nyerte a tegnap véget ért nagyszebeni 8. Astra Film Fest nagydíját. A több mint hétszáz benevezett alkotásból kiválasztott produkciót az utóbbi tizenhat év legjobb romániai politikai dokumentumfilmjének vélte a nemzetközi zsûri. A német 3sat csatorna gyártotta filmben a Berlinben élõ Kincses Réka a mesterségesen megmérgezett magyar–román viszonyt próbálja bemutatni. A nagydíjat elhódító film mellett a többi magyar gyártású, illetve vonatkozású produkció is sikert aratott. Szombaton este a moldvai Zece Prãjini faluból érkezett cigány rezesbanda kíséretében vonultak át az Astra Film Fest díjazottai – Nagyszeben várfalai mellett – a Thalia Terembõl a vetítés helyszínére, a Szakszervezeti Házba. Itt már népes ünneplõ tömeg vette körül a nyerteseket. A nemzetközi zsûri tagjai, valamint a filmrajongók nemcsak az alkotóknak, hanem a fõdíjas produkció szereplõinek, az eseményre érkezõ Kincses család tagjainak is gratulálhattak. A külföldi szakemberek legnagyobb meglepetésére a szebeni fesztivált élénk érdeklõdés övezte. „Míg nálunk egy antropológiai alkotás alig vonz száz-százhúsz idõs nézõt, itt a termek tele vannak fiatalokkal” – jegyezte meg Michael York, az oxfordi egyetem tanára. Amint Kató Csilla fõszervezõ is elmondta, az egyhetes seregszemlére minden évben Európa különbözõ sarkaiból érkeznek fiatalok. A délutáni órákban ugyan még nem volt teltház, de estére alig maradt hely a két teremben. A videobárban pedig elõ kellett jegyeztetnie magát annak, aki valamelyik filmrõl lemaradt, és utólag ki szerette volna kölcsönözni.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. október 30., 00:002006. október 30., 00:00

Diadalmaskodott a Balkán bajnok




Vihar a családban, közéletben
A filmkockák pörgését kitörõ nevetés és spontán tapsvihar fogadta, a vetítés után pedig politikai témájú beszélgetés bontakozott ki Kincses Réka filmjének péntek délutáni bemutatóján. Cristi Puiu, a fiatal román rendezõnemzedék egyik jeles képviselõje, a nyertes alkotást a legjobb hazai politikai dokumentumfilmnek nevezte. A másfél órás alkotás a magyar–román viszonyt mutatja be a rendezõ apja, a ’90 márciusa után Magyarországra menekülõ, és hat év után visszatérõ Kincses Elõd drámáján keresztül. A filmben megszólalnak a márciusi ellenségek, Ioan Judea és Ioan Scrieciu nyugalmazott katonatiszt. De a rendezõ – aki egyben szereplõje is a filmnek – felkereste apja egykori magyar barátait és jelenlegi politikai ellenfeleit is. Köztük Frunda Györgyöt, akirõl a képkockákon a fõszereplõ kijelenti, hogy a Szekuritáté ráállított embere volt, valamint Markó Bélát, aki úgy beszél Kincses Elõdrõl, hogy közben öklével sorozatosan az asztalt csapkodja. Az alkotás kulcsfigurája azonban a címszereplõ felesége, Ajtay Mária, aki õszinte kijelentéseivel sokszor fején találja a szöget, és magyarázatot szolgáltat Kincses kudarcaira, a magyar–román konfliktus hagyományaira. „Bár nem lehet önnek könnyû dolga, én mindig is egy ilyen családban szerettem volna élni” – súgta oda a díjazás után Michael Sinclair Stewart, a zsûri skóciai tagja Kincses Elõdnek. A Román Televízió máris érdeklõdést mutatott Kincses Réka filmje iránt. Tudor Giurgiu, az RTV elnöke lapunknak elismerõen nyilatkozott az alkotásról, amelyet reményei szerint a közeljövõben be is mutathatnak.

Közönségsikeres magyar filmek
A fesztivál legnagyobb közönségsikerét Kocsis Tibor Új Eldorádója aratta. A szervezõk stopperórája szerint a nyolcszáz nézõ öt percen keresztül, állva tapsolta az ökológiai katasztrófát elõidézhetõ verespataki aranybányáról szóló alkotást. A fesztivál utolsó sajtóértekezletén több román újságíró fel is vetette a zsûri tagjainak, hogy a film mindenképpen díjat érdemelt volna. „Túl nagy érdekek ütköznek itt. Nem véletlen az sem, hogy eddig egyetlen román tévéadó vagy rendezõ sem mert ezzel a témával foglalkozni” – kommentálta lapunknak a díjkiosztásról csalódottan távozó Sorin Jurcã verespataki lakos, aki szerint a magyarországi filmrendezõ eddig többet tett Verespatak megmentéséért, mint a román hatóságok együttvéve. Kocsis a Krónikának elmondta, hogy mindmáig követi az Aranyos völgyének sorsát, amirõl újabb filmet készül forgatni.
A nagyérdemû értékelte Moharos Attila Székelyföldi szolgasorsok címû alkotását is, melyben a szerzõ a nemtörõdöm és alkoholista szülõk által szolgasorsra ítélt Fülöp testvérek életútját követi hat éven keresztül. Könnyeket és tapsot váltott ki a Norvégiában élõ Monica Csango filmje is, melyben budapesti nagyanyja örök nagy szerelmérõl, a háborúban eltûnt férjérõl mesél. A díjazott filmek között pedig ott volt Astrid Bussink The Angelmakers (Angyalcsinálók) címû alkotása is, mely az 1920-as évek Nagyrévét mutatja be, ahol arzénmérgezés következtében a férfiak egymás után hunytak el – mint utólag kiderült – feleségük hathatós „közremûködésével”.


Pénz-, hagyomány- és ötlethiány
A romániai dokumentumfilm-készítés legégetõbb gondja a hagyomány, a pénz meg az ötlet hiánya – vélekedtek az egyhetes nagyszebeni eseménysorozatra összesereglett hazai és külföldi szakemberek. Dumitru Budrala, a fesztivál igazgatója beismerte, hogy a szervezõk egyik legnagyobb problémája még mindig a minõségi hazai dokfilmek mûsorra tûzése. „Valami mocorog, évrõl évre több alkotás érkezik, de még mindig nem lehetünk elégedettek, sem a mennyiséggel, sem a minõséggel” – állapította meg az ismert nagyszebeni filmes és antropológus.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés